Előd
7 °C
16 °C

Szíria: keményen leszámolnak a felkelőkkel

2011.07.03. 15:38 Módosítva: 2011-07-03 15:47:25
A szíriai hadsereg újabb településekre vonult be vasárnap az ország északnyugati részén, köztük az egyik leglázadóbb városban, Hamába, és újabb őrizetbe vételeket hajtott végre az ellenzékiek körében - közölte hírügynökségekkel egy jogvédő szervezet elnöke, valamint szemtanúk.

Harckocsik foglalták el Hama város három bejáratát és bizonyos részeit, és eddig már több tucatnyi lakost őrizetbe vettek a város peremén és a környező falvakban - mondta Rámi Abderrahmán, a Szíriai Emberjogi Obszervatórium elnöke.

A Damaszkusztól 210 kilométerre északra lévő Hama volt a modern kori szíriai történelem legvéresebb helyszíne, amikor a hadsereg 1982-ben levert egy iszlamista felkelést. Katonák - zömmel olyanok, akik az alevita kisebbséghez tartoztak - legalább 20 ezer embert megöltek. Háfez Asszad, az országot vaskézzel irányító akkori elnök is alevita volt.

Hamában a múlt hónapban 65 halálos áldozatot követelt a hadsereg és tüntetők összecsapása. Ezután az incidens után a hadsereg kivonult a városból. Most pénteken újabb tüntetés volt Hamában, mintegy 300 ezer ember részvételével. Bassár el-Aszad szíriai elnök - Háfez Asszad fia - ezután azonnal leváltotta a tartomány kormányzóját.

Egy hamai lakos vasárnap elmondta, hogy a városban megszűnt a telefonszolgáltatás. A hadsereg egy-egy település elleni rajtaütés előtt mindig ehhez a taktikához folyamodik. "Masaa negyedben reggel a levegőbe lövöldöztek. A legtöbb embert Szabúnia negyedben és a futballstadion környékén vették őrizetbe" - mondta az illető telefonon a Reutersnak egy olyan helyről, ahol még volt telefonszolgáltatás.

Rámi Abderrahmán beszámolt arról is, hogy szombat este több ezer katona mintegy száz harckocsin és szállító járművön tartott Kifr-Ruma falu felé, majd megálltak annak határában.

Egy Londonban élő másik szíriai jogvédő pedig elmondta, hogy a hadsereg rajtaütést hajtott végre a Dzsabál az-Zavíja város környékén lévő falvakban is. "Al-Bara faluban lerombolták több ellenzéki aktivista házát, és őrizetbe vették hozzátartozóikat, hogy saját maguk feladására kényszerítsék őket" - állította a jogvédő.

Ebben az országrészben, az északnyugati Idlíb tartományban, a hadsereg kedd óta kiterjedt hadműveletet folytat, mert ott különösen heves a tiltakozási hullám a damaszkuszi rezsim ellen.

Már ötezer szíriai tért vissza hazájába azok közül,  akik  Törökországba menekültek a zavargások elől - közölte vasárnap a menekülthelyzet kezelésével megbízott török kormányhivatal vezetője. Szombaton 343-an tértek haza. Mindazonáltal ugyanezen a napon 20 újabb menekült jelentkezett a török hatóságoknál. Még mintegy 10 ezer olyan szíriai menekült van az országban, akiről valamely táborban gondoskodnak - tette hozzá. Számuk június 24-én csúcsosodott ki, amikor a szíriai hadsereg egészen a határig űzte az embereket, akkor 11 ezer 739 szíriai menekültről tudtak Törökországban. Azóta számuk folyamatosan csökken, részben amiatt, hogy sokan hazatérnek, részben pedig amiatt, hogy a szíriai hadsereg újra ellenőrzi a határt, és ezért kevesebben tudják elhagyni az országot, mint korábban.