Az iszlamista kétharmad most megmutathatja

„Itt isszuk meg az utolsó söreinket mielőtt jönnek az iszlamisták" - vezet minket egy belvárosi kocsmába Houssam Shahine, félig magyar, félig egyiptomi operatőr. Ezzel inkább csak viccel, de a félelem azért sok fiatalban ott van: mi van, ha az évtizedek óta első szabad választások eredménye végül kevesebb szabadság lesz?

Az egyiptomi képlet már önmagában is kellően összetett - ahogy arról az első részben írtunk, egy évvel Mubarak bukása után a tüntetők azt érzik, szinte semmit sem ért a forradalom, és ugyanazok a katonák lőnek rájuk éles lőszerrel, akik melléjük álltak Mubarakkal szemben -, a választásokkal azonban még bonyolultabb lett a kép. Persze az is igaz, hogy a tüntetők részben éppen ezért harcoltak. Egy demokratikus rendszer általában mégiscsak bonyolultabban működik, mint egy diktatúra. A legfelsőbb katonai tanács (SCAF) a parlament megalakulásával hivatalosan átadja a törvényhozói hatalmat, ami persze egyelőre közel sem jelenti azt, hogy az ország tényleges irányítását is átadják.

Ismerős helyzet

A legnagyobb nyertes a lehetőségre hosszú ideje várakozó, ellenzékben stabil tömegbázist kiépített tömegpárt lett. Mellettük surranópályán figyelemreméltóan jó eredményt ért el a politikába újonnan berobbanó szélsőséges párt. Mindeközben a liberálisok aggódva figyelik a fejleményeket és közülük bőven vannak olyanok, akik akár az előző rendszer politikusaival is együttműködnének a szélsőségesekkel szemben.

Nem, nem a magyar forgatókönyvet ültettük át egy az egyben egyiptomi helyszínek közé, nagy vonalakban tényleg ez a helyzet. És ez akkor is szemet szúrna, ha Hossam (aki a forradalom kezdete óta ismét Kairóban él, előtte pedig Budapesten tanult, így mindkét ország viszonyait ismeri) nem pont azzal fogadna minket, hogy nézzétek, a Muszlim Testvériség olyan, mint a Fidesz, a szalafiták pártja pedig éppen mint a Jobbik. A tetszetős párhuzam mellett azért fontos különbségek is vannak.

Az egyiptomi Fidesz

A Muszlim Testvériség 1928 óta létezik, működésének jelentős részében illegalitásban. Nem úgy iszlamisták - írtuk róluk korábban, és valóban, elsősorban politikai szervezetről van szó, melyet ugyan terrorista szervezetek is ihletforrásnak tartanak, de ők maguk inkább inkább mérsékeltek. Népszerűségük egyik legfontosabb oka pedig nem is vallási vagy ideológiai, hanem az, hogy a Mubarak-rendszer idején folyamatosan szolgáltatásokat nyújtottak. Mivel az állam nem működött túl hatékonyan, az embereknek sokszor nagy segítséget jelentettek a szervezet karitatív akciói, programjai és segélyei. Egy tiszta választást jó eséllyel már korábban is megnyertek volna. A forradalomban eleinte nem voltak túl aktívak, később mégis odaálltak a Tahrír tériek mellé - onnantól Mubarak bukásáig szinte teljes volt az egység. Most azt ígérik, hatalomra jutásuk után (hivatalos pártjuk, a Szabadság és Igazság Párt, vagyis az FJP 498-ból 235 helyet szerezett) sem változtatnak a mérsékelt irányon. Sokan tartanak viszont attól, hogy hatalmon kimutatják a foguk fehérjét.

És az egyiptomi Jobbik

Annál is inkább, mert időközben váratlan kihívójuk akadt. A szalafita al-Núr párt az iszlámot a lehető legkonzervatívabban értelmezi, ha rajtuk múlna, tényleg azok lettek volna az utolsó sörök Kairóban, amiket Houssammal ittunk, de a nők helyzete is jelentősen megváltozna. A szalafitákkal még a Muszlim Testvériség tagjainál is keményebben bántak a Mubarak-rendszerben, a párt tagjai a forradalommal szabadultak ki a börtönből. Azelőtt jellegzetes hosszú szakállukat sem viselhették az utcán, most már minden sarkon találkozni Kairóban nagy szakállú szalafitákkal.

Népszerűségüket (24 százalékot szereztek a parlamenti választáson, így összességében az iszlamistáknak kétharmados többségük van) viszont nem feltétlenül kemény konzervativizmusuknak köszönhetik. Támogatóik szerint a Muszlim Testvériség ugyanolyan korrupt politikusokból áll, mint az előző rendszer.  Az igazi elitellenesség így most főleg hozzájuk kapcsolódik. Ha így folytatják, nincs messze az első megafonos felszólalás a kairói parlamentben.

A liberális és baloldali pártok még egységbe tömörülve is a harmadik helyre szorultak, pedig a koalícióban összegyűltek szocialisták, klasszikus liberálisok és Mubarak idején aktív politikusok is. Igaz, könnyen lehet, ez a parlament nem sokáig húzza majd ebben a felállásban. A parlament egyik feladata ugyanis az új alkotmány megalkotása, ez alapján pedig lehet, hogy a választásokat is megismétlik. Az alkotmányozás viszont nem lesz könnyű, a hadsereg komoly beleszólást akar.

Micimackós iszlamizmus

Mivel a belvárost, a tüntetők hazai pályáját már láttuk, elmentünk megnézni, hol igazán erős a Testvériség.

A pártot Shubrában, egy szegény kairói negyedben kerestük fel. Shubrában minden szolgáltatásnak megvan például a saját utcája, a pártirodába az autószerelők utcáján keresztül jutunk el - mintha egy hosszú roncstelepen haladnánk végig. Ez a negyed a párt egyik biztos bázisa.

Nem volt pontos elképzelésünk, mire érdemes számítani, amikor belépünk egy iszlamista párt irodájába, de arra biztosan nem gondoltunk, hogy egy micimackós kanapé fogad majd. A berendezés egyébként is egyszerű, közben nagy a sürgés-forgás, a negyedben épp ott jártunkkor szavaztak.

83 év munkája

„Egész Egyiptom győzelme, hogy az emberek szabadon választhatnak” - kommentálta igazi politikusként az Indexnek az akkor már borítékolható győzelmet Hazem Farouk, a párt képviselője. „ Az eredmény 83 év munkájának eredménye. Ott voltunk az emberekkel a jó és a nehéz pillanatokban is, mindig számíthattak ránk” - mondja Farouk. Amikor arról kérdezzük, kell-e tartani Egyiptomban a szigorú vallási szabályok bevezetésétől, Farouk azt mondja, semmilyen nagyobb változtatást nem akarnak a választók megkérdezése nélkül. Szerinte meg fogják mutatni, hogy Egyiptom modern és demokratikus ország. Ha pedig már demokrácia, megkérdezzük azt is, a szalafitákat inkább szövetségesnek vagy inkább vetélytársaknak látják.  „Egy kicsit ez is, egy kicsit az is” - válaszol mosolyogva a fogorvosból lett politikus.

Shubrából egy nagyon hosszú egyenes út vezet a Tahrír tér felé. Houssam szerint tavaly januárban akkor indult be igazán a forradalom, amikor innen is elindultak az emberek.  „Az itteniek nagyon kemények voltak, odatették magukat” - mesél arról, hogy csak belvárosi facebookozókkal azért nem jutottak volna idáig a dolgok. Egy ideig sétálunk a belváros felé, aztán inkább metróval folytatjuk. A metró pedig tele van a változás szimbólumaival. Azon még nem lepődünk meg túlzottan, hogy a Mubarak nevű megálló feketével van kisatírozva. Az viszont már érdekesebb, hogy minden metróban egy kocsit fenntartanak csak nők számára. „Ez csak néhány hónapja van így”- meséli Houssam.  Éppen ezek az apró jelek, amik aggasztják azokat, akik az iszlamista fordulattól féltik Egyiptomot.

A török út

„Korrupt politikusokból áll az FJP is, semmi olyat nem fognak tenni, ami árt az érdekeiknek” - mondja ezzel szemben egy másik tüntető, Rania Szeddik (róla bővebben itt). Rania is nagyvárosi, liberális fiatal, de egyáltalán nem fél attól, hogy hamarosan csadorban kellene járnia. Rania szerint az FJP valójában már a hadsereggel is együttműködik, amit az is jelez, hogy együtt ünnepelnek a forradalom első évfordulóján, miközben a tüntetők egyáltalán nem tekintik ünnepnek azt.

Hasonló véleményen van Mohamed Shaker, az Egyptian Council of Foreign Affairs bizottsági elnöke. Shakerrel egy negyven emeletes toronyház tizenkettedik emeletén, Nílusra néző irodájában találkozunk. Bár igazi diplomataként tartózkodik a túl erős kifejezésektől, azt ő is elismeri, hogy a forradalom még egyáltalán nem zárult le, sőt, virágzik Egyiptomban. Az ország jövője viszont szerinte sokkal inkább a török modellhez hasonlít majd, vagyis arra számít, az iszlám fontos szerepe mellett megmarad az alapvetően világi állam. Nem ő az egyetlen, aki Törökországot (és hasonló kontextusban Indonéziát) emlegeti. „Egy muszlim ország demokratikus keretek között is megmaradhat muszlimnak és lehet sikeres" - írta Asef Bayat szociológus, aki bevezette a poszt-iszlamizmus fogalmát, amelyre az említettek mellett épp a Muszlim Testvériséget hozza fel példának.

Egyiptomnak ugyanakkor természetes helyzeténél fogva vezetőnek kell lennie az arab világban, mondja Shaker. Ahogy Mubarak bukása döntő pillanat volt az arab forradalmi hullámban, ugyanolyan meghatározó lesz az is az egész térségben, hogy alakulnak a dolgok itt, a forradalom után.

Ehhez azonban többek között a gazdaságot is rendbe kell hozni. És máris az újabb magyar párhuzamnál tartunk. A fiatal aktivistákból álló Tér nevű szervezet gyűlésén (erről bővebben az előző részben) az egyik legnagyobb vita éppen akörül alakult ki, miért vesz fel az ország IMF-hitelt. Az aktivisták szerint egyelőre az országnak a saját forrásaira, a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra és a kikötőkre kellene építeni. Ráadásul hiába vesznek fel hitelt, a korrupt vezetés úgysem az ország javára fordítja. A vitatkozó fiatalok abban viszont egyetértenek, hogy a Muszlim Testvériség nem fogja tudni megoldani az ország problémáit, például a súlyos munkanélküliséget, akkor pedig jön az újabb kiábrándulás.

Le kell győzni a félelmet

Az elmúlt egy évben a felszínre törtek a korábban a diktatúra alatt is meglévő, de elfojtott ellentétek. Ahogy Adam Shatz írta Whose Egypt? című esszéjében, a forradalom csak láthatóvá tette ezeket a törésvonalakat és az embereknek most nemcsak a rendszerrel, hanem az egymással szembeni félelmeiket is le kell győzniük.

Az egyetlen egyértelmű győztes pedig a Muszlim Testvériség, akikkel kapcsolatban a forradalomárok joggal érezhetik úgy, ők hozták helyzetbe őket. Ahogy a szervezet tagjai is joggal mondhatják, évtizedek kitartó munkája után értek oda, ahol most tartanak.