Korrupció a kínai vasútépítésben

2012.03.19. 14:22
Csalás, vezetői hibák, szabálytalan könyvelés, versenyellenes közbeszerzés – többek között ezek a bűncselekmények szerepelnek abban a hétfői jelentésben, amit a kínai nemzeti könyvvizsgáló iroda a tavaly júniusban átadott Peking-Sanghaj nagysebességű vasút munkálatainak megvizsgálását követően adott közre. Összesen 491 millió jüant (17,2 milliárd forint) sikkasztottak el az építkezések során.

A tavaly június és december közt lefolytatott hivatalos vizsgálat rámutatott: az összesen 217 milliárd jüanbe (7,6 ezer milliárd forint, 34 milliárd dollár) kerülő projekt körüli visszaélések egészen 2007 végéig nyúlnak vissza.

crh380a

A vasúti minisztérium számos esetben szabálytalanul járt el a közbeszerzési versenytárgyalások során. Megesett például, hogy az ajánlattevők előzetes felülvizsgálatát a szokásos öt nap helyett fél napra rövidítette le. Emellett a hivatal legalább 850 millió jüan (30 milliárd forint) értékben, a nyertes árnál drágábban vásárolt anyagokat a versenyeljárásban részt sem vevő cégektől.

A minisztérium több száz millió jüant szórt ki az ablakon gyanús projektmódosítások alkalmával is, így "felesleges" kiadásnak bizonyult például – 413 millió jüan (14,5 milliárd forint) értékben – az eredeti szélvédők beszerzése, három hónappal a szerelvények üzembe állítása előtt ugyanis megváltoztatták a kocsik külső kinézetét, és újakra cserélték azokat.

A nemzeti könyvvizsgáló iroda helyi önkormányzatok visszaéléseire is fényt derített. Így például a nankingi Csiangning gazdaságfejlesztési övezet pályaépítés során használt földjeiért kártalanításként 140 millió jüant (4,9 milliárd forint) követelt hamis dokumentumokat bemutatva. Tiencsin tartomány egyik kerületi kormányzata 340 millió jüant (12 milliárd forint) tartott meg a számláján, ahelyett, hogy azt kártalanításként kifizette volna az érintett tulajdonosoknak.

Összesen 491 millió jüant (17,2 milliárd forint) sikkasztottak el az építkezések során – áll a jelentésben. A Peking-Sanghaj vonal költségeit egy tavalyi könyvvizsgálat is áttekintette már, akkor 187 millió jüan (6,5 milliárd forint) hiányt találtak a szakemberek.

Nem ez az első milliós hiány a nagysebességű vasutakat illetően. Ezt megelőzően február végén a Sanghaj-Nanking és a Peking-Tiencsin közt közlekedő kocsikat illető közbeszerzéseket miatt volt hangos a kínai sajtó. Az érintett szerelvényekben – a hivatalos papírok szerint – csak a mellékhelyiségek felszerelése egységenként 340 ezer jüanbe (12 millió forint) került.