Szilárda
-2 °C
7 °C

Békét kötöttek a kurdok és a szír felkelők

2013.02.20. 18:44 Módosítva: 2013-02-20 19:19:54

Véget vetettek három hónapi csatározásuknak Szíria északi részén a rendszerellenes felkelők és a helyi kurd milíciák. Az összecsapások az 55 lakosú Rasz al-Ain városért folytak, amelyben a lakosság többsége kurd származású, de élnek ott szunnita és keresztény arabok, örmények is. A felkelők iszlamista csoportjai novemberben el akarták foglalni a várost, hogy ellenőrzésük alatt tarthassanak egy Törökországba vezető, nagyon fontos útvonalat.

A békéről szóló tárgyalások két hétig tartottak egy neves ellenzéki író, Michel Kilo közvetítésével. A 72 éves Kilo hat évet töltött Bassár el-Aszad elnök és apja, az előző államfő, Háfez Asszad börtöneiben.

Az ellenségeskedések befejezéséről az ellenzék fő katonai ereje, a Szabad Szíriai Hadsereg adott ki közleményt az összes felkelő nevében, leszámítva a vallási szélsőséges an-Nuszra Frontot, amely azonban vállalta, hogy nem sérti meg a megállapodást. Rasz al-Ain városból a felek kivonják fegyveres erőiket.

A közlemény szerint a kurd harcosok és a felkelők úgy döntöttek, hogy közösen fognak küzdeni a rendszer ellen egy szabad Szíriáért. A kurdok az ország lakosságának mintegy 15 százalékát alkotják, és főként Észak-Szíriában élnek. A kormányellenes megmozdulások kezdete óta óvatos magatartást tanúsítottak, és nem engedték be területükre a fegyveres felkelőket, hogy elkerüljék a megtorlást a hadsereg részéről. A felkelők gyakran azzal vádolták őket, hogy együttműködnek a rendszerrel.

Szíria északnyugati részén tovább folyik a harc Aleppó nemzetközi repülőteréért. Az el-Vatan című kormánypárti lap szerint a létesítmény biztonságos, a katonaság őrzi, amely meghiúsította egy fegyveres csoport próbálkozását, hogy felgyújtsa az üzemanyag-tartályokat. A lap azt állítja, hogy a katonák kiűzték a lázadókat az öt kilométerrel távolabb lévő Haszel városból és a mellette lévő Nairab légitámaszpontról. Harc folyik a 80-as Brigád nevű előretolt bázisért, amely Nairabbal együtt a nemzetközi repülőtér biztosítását szolgálja.

Damaszkuszban aknagránátok csapódtak be szerdán a Tisrin stadionba, ahol éppen labdarúgók edzettek. A sportolók közül többen megsebesültek, az egyikük halálosan - jelentette a hivatalos hírügynökség.