Menti a vagyonát a pedofil riporter

2013.05.04. 11:04
A felesége nevére íratta házát Stuat Hall, a BBC volt műsorvezetője, aki a vád szerint húsz éven keresztül molesztált lányokat. A legfiatalabb kilencéves volt. Hall előbb tagadta, majd elismerte a vádakat. Most pedig átíratta házát, hogy ne veszítse el azt.

A felesége nevére íratta négyszázmillió forintos házát a BBC pedofíliával vádolt riportere, hogy ne veszíthesse el azt, írja a The Telegraph. Stuart Hall, a BBC 83 éves sportriportere először tagadta, majd beismerte a szexuális erőszak vádját. Még januárban vádolták meg azzal hogy megerőszakolt egy 22 éves nőt. Azóta már 14 rendbeli szexuális erőszakkal gyanúsítják, ezek közül tíz esetben az áldozat kiskorú, a legfiatalabb lány mindössze kilencéves volt.

Pénteken derült ki, hogy Hall alig két héttel azután, hogy letagadta a szexuális erőszak vádját, átíratta a háza tulajdonjogát. Az áldozatokat képviselő ügyész szerint „ez egy általános probléma a hasonló ügyekben, a gyanúsítottak gyakran íratják át a vagyonukat valaki más nevére, vagy menekítik külföldre”. Az ügyész szerint ez a lépés „megvetést” fejez ki az áldozatokkal szemben, mivel megnehezíti számukra, hogy kártérítést kapjanak az elszenvedett erőszakért.

Az egyik tanú elmondása alapján, amikor kiválasztották, hogy szerepelhet Hall egyik műsorában, a műsorvezető azonnal letámadta őt, szájon csókolta és meg akarta erőszakolni, amire csak azért nem került sor, mert Hall lépteket hallott a folyosóról. Azt azonban még közölte a lánnyal, hogy ki kellene fejeznie köszönetét

Az áldozat elmondta, soha nem felejtette el Hall hangját, mindig megrémült, mikor hallotta a tévében vagy rádióban beszélni, és soha nem értette, hogyan vezethet műsort egy ilyen ember, idézi a Guardian. Hallt a BBC már tavaly decemberben felfüggesztette, később pedig hivatalosan is kirúgták.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport