Megerőszakolták, majd elítélték Dubajban
További Külföld cikkek
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
Marte Deborah Dalelvnek nagyon jó állása volt. 2011 óta Katarban dolgozott egy lakberendezéssel foglalkozó dizájnstúdióban. Jól keresett, háromhavonta valamelyik szomszédos országba kellett utaznia üzleti ügyben.
Idén márciusban kollégáival Dubajba mentek. A meetingek és üzleti megbeszélések után még bulizni akartak egyet. Eredetileg úgy volt, hogy a nők külön szórakoznak, de később csatlakoztak hozzájuk férfi kollégáik is. Sokat ittak. Amikor Marta a hotelba ért, már nagyon részeg volt.
Megkérte ezért egyik férfi kollégáját, hogy segítsen neki eljutni a szobájáig. Kollégája azonban saját szobájába vitte fel. "Amikor nem akartam bemenni a szobájába, keményen felnyalábolt és bevitt. Aztán megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, nyugodtan aludhatok az ágyában, ő pedig majd a kanapén fekszik le" - mondta a nő a norvég VG című újságnak.
A nő később arra ébredt fel, hogy teljesen meztelen, hason fekszik, a férfi pedig erőszakoskodik vele. Ki akarta szabadítani magát, de a férfi lenyomta a fejét. A férfi csak akkor hagyta abba, amikor kopogtak az ajtón. Kollégája ezután figyelmeztette, hogy erről az esetről ne szóljon senkinek egy szót se.
A nő felöltözött és elrohant, de a férfi még utánakiáltott, "ne felejtsd el, te akartad". A nő már a hotel folyosóján hangosan sikoltozva kért segítséget,a recepcióról pedig azonnal hívta a rendőrséget.
"Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy a rendőrséghez fordulok, ott azonban ez egyáltalán nem megszokott" - mondta a nő. A rendőrök nem hittek neki és nem értették, mit akar. "Egyikük azt kérdezte két órával a megerőszakolásom után, hogy most azért fordultam a hatóságokhoz, mert nem volt jó nekem?"
Végül orvos is megvizsgálta, aki sérüléseket is észlelt, de azt nem volt hajlandó megállapítani, hogy nemi erőszak történt. A rendőrségen elvették a nő útlevelét, pénzét és mobilját majd őrizetbe vették. Több napba telt, míg a norvég nagykövetség közbenjárására kiengedték a fogdáról.
Több kihallgatás után végül vádat emeltek ellene házasságon kívüli szexuális kapcsolat miatt és 16 hónap börtönbüntetésre ítélték. Mivel ügyvédje azonnal fellebbezett, a norvég nő szabadlábon védekezhet, Dubajt azonban nem hagyhatja el, mert az útlevelét nem kapta vissza.
A nő arról nem árult el részleteket, hogy arab vagy norvég volt-e az a kollégája, aki megerőszakolta. A férfi minden gyanúsítást visszautasított, de egy DNS-teszttel sikerült bizonyítani bűnösségét. A helyi bíróság ezért őt szintén házasságon kívüli szexuális kapcsolatért ítélte el.
A norvég nőnek időközben felmondott katari munkaadója is. Főnöke azt mondta, "Dubajban nem létezik nemi erőszak". A felmondólevelében olvasható hivatalos indoklás szerint "illetlen viselkedése" miatt bocsátották el.