Ferenc pápa elfogadja a melegeket

2013.07.29. 14:41

Eddig is óriási érdeklődés övezte Ferenc pápa első hivatalos útját, de a katolikus egyházfő csak a brazíliai látogatás végére tartogatta az igazi szenzációt. Már hazafelé tartva a repülőn egy, a melegekkel kapcsolatos hozzáállását firtató riporteri kérdésre azt válaszolta: „Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?”

A pápa úgy érvelt, hogy a melegeket a társadalomnak teljes mértékben el kell fogadnia, bár maga a homoszexualitás az evangélium alapján bűnnek számít. A hírt közlő BBC utólagos kiegészítése alapján Ferenc valójában csak megerősítette azt a furcsa vatikáni álláspontot, miszerint a homoszexuális beállítottság önmagában nem bűn, de a homoszexuális tett már az.

Amivel a pápa szerint továbbra is baj van, az a homoszexualitás politikai célzatú propagálása, mely mögött a pápa többek között a szabadkőműveseket sejti.

A nők egyházi hivatalviselésével kapcsolatban a vatikáni újságíróknak a pápa hasonló kötéltáncos-mutatványt hajtott végre: azt mondta, hogy az egyház ebben az ügyben már kimondta a nemet, viszont azt is leszögezte, hogy a nőknek nagyobb szerepet kell biztosítani a hitéletben.

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Külföld
A földbe csapódott egy repülőgép egy ausztrál légi parádén

A földbe csapódott egy repülőgép egy ausztrál légi parádén

A pilótát kritikus állapotban szállították kórházba.

8 perce

  • Címlapon
Csak a pénz számít a fiataloknak, a bolygó simán feláldozható

Csak a pénz számít a fiataloknak, a bolygó simán feláldozható

Aggódnak és szoronganak – mármint a pénz miatt.

17 perce

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.

március 22., 14:17

  • Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.

március 22., 14:30

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.

március 22., 13:14

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Címlapon
Változnak a jegyárak a BKK-nál, mutatjuk a részleteket

Változnak a jegyárak a BKK-nál, mutatjuk a részleteket

A havi bérletek ára változatlan marad.

13 perce

  • Külföld
Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Az egykori KGB-ügynöknek nagy szerepe volt abban, hogy ne törjön ki atomháború.

március 22., 19:50

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.

március 22., 10:32

  • Címlapon
J.D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

J.D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.

14 perce

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.

március 22., 12:19

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

március 22., 10:17

  • Külföld
Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

20 perccel később egy másik járatra szállt fel.

március 22., 13:15

  • Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

17 perce