Árpád
3 °C
12 °C

Snowden a kémkedés globális korlátozását javasolja

2013.11.03. 16:11

Globális megoldást kell találni a magánemberek és politikusok utáni kémkedés korlátozására Edward Snowden amerikai informatikus szerint. Snowden Kiáltvány az igazságért című írása vasárnap jelent meg a Der Spiegelben, abban foglalkozott a témával. A társadalom "nem feledkezhet meg arról, hogy a tömeges kémkedés globális probléma, ezért globális megoldást követel" - írta.

Snowden szerint leleplezéseit igazolta, hogy most már több kormányzati ellenőrzést követelnek a hírszerző ügynökségek fölött. "A vita, amelyet el akartak kerülni, most a világ minden országában folyik. Az új tudás ahelyett, hogy kárt okozott volna, világos előnyhöz vezetett, mert most politikai reformokat javasolnak a törvények és az ellenőrzés terén" - áll a német magazinban megjelent levélben.

A kiterjedt kémkedés nemcsak a magánéletet, hanem a szólásszabadságot és a nyílt társadalmakat is fenyegeti, figyelmeztetett Snowden, aki szerint "erkölcsi kötelezettségünk törődni azzal, hogy a törvényeink és értékeink korlátozzák a kémprogramokat, és védjék meg az emberi jogokat".  "Az állampolgároknak harcolniuk kell a közvélemény számára lényeges ügyekről szóló tájékoztatás elnyomása ellen. Aki elmondja az igazat, nem követ el semmi bűnt" - fejezte be Snowden a levelet, amelyet november elsején írt, és egy titkosított csatornán át juttatott el a magazinhoz.