![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
37 év után fogták el azt az amerikai férfit, aki 1977-ben szökött meg egy kansasi börtönből – írja az AP. Az 59 éves férfi Floridában kezdett új életet: álnevet használt, megházasodott és egy légkondicionáló-forgalmazónál vállalt munkát.
James Robert Jonest (avagy új nevén Bruce Walter Keith-t) arcfelismerő szoftver azonosította. Amikor elkapták, azonnal bevallotta, ki is valójában.
Tudtam, hogy utolér ez engem még egyszer.
– mondta, amikor letartóztatták. A férfi 1974-ben szúrta le egy katonatársát New Jersey-ben, egy másik férfit megsebesített. 23 év börtönre ítélték, 23 éves korában szökött meg.
A felesége a nyomozóknak elmondta: fogalma sem volt, hogy a férjének más volt az igazi neve.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/569/5690/56905/5690538_e4c974c90a0e6fa545511432e538259e_wm.jpg)
„Kedves emberek, nem értem, hihetetlen, hogy keveredhettek ilyesmibe″ – mondta a párról egy szomszédjuk, aki 30 éve él a szemközti házban (Keithék 1984-kor költöztek a környékre). „Azt sem tudtam, hogy szolgált a seregben. Jó szomszédok voltak, ha bármi gond volt a légkondival, mindig segített″ – mondta egy másik szomszéd.
Akkor sikerült azonosítani a férfit, amikor a hadsereghez készült fotót összevetették a floridai jogosítványokhoz készült fényképek adatbázisával – Amerikában ez elterjedt módszer, amit repülőtereken is alkalmaznak.
.