Salamon
7 °C
14 °C

Nem véletlenül robbant fel a gázvezeték

2014.06.18. 11:05

Pokolgép okozta az Urengoj-Pomari-Ungvár gázvezetéken az ukrajnai Poltava megyében kedden bekövetkezett robbanást, közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter az MTI szerint.

Azt feltételezzük, hogy a robbanószerkezetet a csővezetéket tartó egyik betonelem alatt helyezték el, és két robbanás volt

– derül ki a kormányülésre készített jelentésből.

Az ukrán energetikai minisztérium „kitervelt felforgató cselekménynek” nevezte a robbantást, ami miatt tízmillió köbméter földgáz ment veszendőbe. A minisztérium szerint a terrorcselekmény célja az ukrán gázszállító rendszer és az Európai Unióba irányuló orosz gázszállítás ukrajnai útvonalának lejáratása volt.

Le akarják vadászni az ukrán vezetőket

Közben Oroszország legfelső nyomozati szerve közölte, hogy bűnvádi eljárást indított Ihor Kolomojszkij, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója és Arszen Avakov ukrán belügyminiszter ellen „az Ukrajna területén zajló bűncselekmények miatt”.

A két ukrán vezető ellen nemzetközi körözést készülnek kiadni, tette hozzá Vlagyimir Markin, a nyomozóhatóság szóvivője.

Kolomojszkijt és Avakovot gyilkosságok szervezésével, tiltott háborús eszközök és módszerek alkalmazásával, emberrablással, valamint az újságírók törvényes tevékenységének akadályozásával gyanúsítják.