24 ezer forintért temetne ebolás halottakat?
További Külföld cikkek
-
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
- Turistabusz zuhant a Pó folyóba Torinóban, meghalt a sofőr
- Puccskísérlet miatt bíróság elé állítják Jair Bolsonaro volt brazil elnököt
- Bikaviadal csak vérontás nélkül rendezhető Mexikóvárosban
- Ausztria megteremti a lehetőséget a menedékkérők családegyesítésének felfüggesztésére
Néha, amikor egyedül otthon belegondolok, megijedek
– idézi fel a 22 éves Jusson, aki három hónapja hallott először az eboláról, most önkéntesként holttesteket gyűjt. 100 dollárt, az körülbelül 24 ezer forintot keresnek azok a munkások, akik az ebolában meghalt betegeket temetik – írja riportjában a Guardian.

Megállt az élet
Jusson a maláriát, a kolerát és a tbc-t jól ismeri, szülei patikájában dolgozva Sierra Leonéban arról álmodozott, hogy egy nap orvos lesz. A betegség Guinea és Libéria után májusban ütötte fel náluk a fejét, a kailahuniak egys nap arra ébredtek, hogy a bank már nem nyitott ki, és akinek autója volt, elmenekült.
Nem sokkal később a szükségállapotra hivatkozva az iskolát is bezárták, az embereket katonák terelték karanténokba. Az élet és a gazdaság is megtorpant, 20 fiatal férfi kétségbeesésében jelentkezett önkéntes sírásónak havi 100 dollárért.
Az éhség több embert öl meg, mint az ebola.
– mondta a 21 éves Abraham Kamara. A fiúk a Vöröskereszt utasításai szerint dolgoznak, de nem mindenki várja őket tárt karokkal.
Ha látnak valahol, az ismerőseim is rámszólnak, hogy nehogy a közelükbe menjek. Megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy ha mi nem csináljuk, senki sem fogja eltemetni a holttesteket, és mindannyian megfertőződünk.
Sok helyi közösség bezárkózik a hírek hallatán, az emberek kétségbeesett, sokszor irracionális reakciója szakemberek szerint érthető: „Minden az empátiával kezdődik, az embereknek azt kell elfogadniuk, hogy pár napon belül meghalnak, úgy kell elbúcsúzniuk a rokonaiktól, hogy tudják, soha többé nem léphetnek velük kapcsolatba. Az emberek nem azért nem tartják be a közegészségügyi előírásokat, mert nem akarják vagy tudatlanok” – mondta Raphael Frankfurter, a Wellbody Szövetség vezetője.
A kormány terjeszti az ebolát?
A kormány iránti bizalmatlanság érthető: több egymást követő vezetés képtelen volt egészségügyi ellátást biztosítani a helyieknek. A sírásók szkafanderszerű védőfelszerelésben járják az őserdőt, mely megvédi őket, de levétele során halálos veszélyt rejthet.

Igazság szerint Freetownból senki sem akart idejönni ezt a munkát elvégezni. Végül a kollégáim mondták, hogy mivel idevalósi vagyok, nekem kell. A fiúk bátrak, de néha látom rajtuk, hogy félnek.
– magyarázta Daniel James, a Vöröskereszt kailahuni vezetője, aki már korábban is sok holttestet eltemetett a 11 évig tartó Sierra Leone-i polgárháború végén, 2002-ben. Jusson a családjától is azt hallja, hogy nem szabad ekkora kockázatot vállalni:
Felejtsd el ezt a munkát, orvosok és nővérek is belehalnak, pont te élnéd túl?
A helyiek közül sokan meg vannak győződve, hogy az ebolát a politikusok terjesztették el, hogy megtizedeljék a kisszi lakosságot. A pletykák alá adja a lovat, hogy a holttesteket szinte soha nem láthatják a rokonok, a műanyagzsákba pakolt fertőtlenített testeket minél hamarabb elássák. Ma már engedik, hgoy a rokonok benézhessenek az ablakon, miközben a halott szobájában fertőtlenítik a testet.
A sírásók sosem tudják, hogy a következő faluban hogyan fogadják őket, volt, hogy kövekkel és bozótvágó késekkel tartották őket távol.
Ide ne hozzátok be az ebolát!
– kiabálták nekik egy másik helyen, ahova segíteni jöttek.
Ezen a videón egy monroviai ebolakaranténból kiszökött ebolás férfi utáni hajsza látható, azt pedig nagyképen mutattuk be, ahogy egy karantént megostromoltak a helyi lakosok, hogy kivigyék a betegeket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.
tegnap, 21:43
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42