Putyin a lengyelekkel akarta felosztani Ukrajnát
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2008-ban azt javasolta Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnöknek, hogy a két ország ossza fel egymás között Ukrajnát - ezt mondta Radoslaw Sikorski, a lengyel parlament elnöke a Politico amerikai internetes portál által hétfőn közölt interjúban.
![000 Par3162974](https://kep.cdn.index.hu/1/0/701/7019/70199/7019969_0d7f4a25facedc74d8f9456d76fbb959_wm.jpg)
Sikorski szeptemberig a külügyminiszteri tisztséget töltötte be. Az október 19-i keltezésű interjúban azt mondta: Putyin akkor állt elő ezzel az indítványával, amikor Donald Tusk 2008-ban éppen moszkvai látogatáson tartózkodott.
Azt akarta, hogy legyünk részesei Ukrajna felosztásának... Ez volt az első dolog, amit Putyin mondott a miniszterelnökömnek, Donald Tusknak, amikor Moszkvába látogatott
- mondta Sikorski. A volt külügyminiszter szerint Putyin egyenesen úgy fogalmazott, hogy Ukrajna mesterséges ország, amelyben Lviv például lengyel város, ezért a két ország nyugodtan feloszthatja.
Sikorski állítása szerint Tusk nem válaszolt Putyin javaslatára, mert tudta, hogy a hangját rögzítik. Radoslaw Sikorski szerint Lengyelország soha nem mutatott semmiféle érdeklődést az orosz akció iránt:
Nagyon, nagyon világosan tisztáztuk velük, nem akarjuk, hogy bármi közünk is legyen ehhez.