Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Újabb két lány szökött el IS-harcosnak

2014.11.07. 14:27

Újabb két lány szökött meg Ausztriából, feltehetően azért, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam (IS) radikális harcosaihoz Szíriában, írja a Local a lányok anyjára hivatkozva. A testvérpár – a 17 éves Violetta és a 16 éves Viktoria – szombaton tűnt el Bécsből, csak az útlevelüket és a telefonjukat vitték magukkal.

A rendőrség egyelőre nem talált bizonyítékot arra, hogy a török származású lányok radikalizálódtak volna az elmúlt időben. „Ha visszagondolok arra, hogyan viselkedtek az elmúlt hetekben, akkor arra kell gondolnom, hogy elmentek harcolni Szíriába az Iszlám Állam oldalán" – mondta az anya, Setanyie S., aki 20 éve, férjével együtt költözött Törökországból Ausztriába.

„Furcsán viselkedtek az elmúlt időben, de mivel egyedül nevelem őket, nagyon elfoglalt vagyok, és lehet, hogy nem figyeltem oda eléggé" – mondta. Setaniye férje egy évvel ezelőtt halt meg rákban. „Nagyon megviselte a lányokat. A vallásban némi vigaszra találtak, de az elmúlt időben már aggasztani kezdett, hogy egy kicsit radikalizálódtak.”

Nem Viktoria és Violetta lenne az első, akik elszöktek Ausztriából, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Korábban a 17 éves Samra  Kesinovic és barátnője, Sabina  Selimovic is elszökött Szíriába Bécsből.

A héten a TEK a kelebiai határátkelőnél fogott el egy 16 éves holland lányt, aki szintén Szíriába indult, hogy ott az Iszlám Állam által ellenőrzött városok egyikében telepedjen le, és beálljon a harcosok közé.