Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Radikális lengyel tüntetők csaptak össze a rendőrökkel

2014.11.11. 22:51

A korábbi évekhez hasonlóan ismét összetűzésekbe torkollt Varsóban a függetlenség napja, írja az MTI. A rendőrség kedd estig 215 tüntetőt vett őrizetbe, de még több ember előállítása várható. Két rendőr és két tüntető is megsérült.

Ahogy tavaly, a lengyel fővárosban idén is két felvonulást tartottak: egy hivatalosat Bronislaw Komorowski államfő és Ewa Kopacz miniszterelnök részvételével, amely békésen zajlott le, illetve egy másikat, amelyen a lengyelországi szélsőségesek gyűltek össze.

A több tízezer résztvevő közül a varsói Nemzeti Stadionnál kivált több száz símaszkos tüntető, és kövekkel, petárdákkal, benzines palackokkal kezdte dobálni a rendőröket, akik könnygázt, vízágyúkat és gumilövedéket vetettek be ellenük.

Az államfő ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a család, a gazdasági növekedés, a katonai biztonság és a Nyugattal való integráció alkotja Lengyelország tartós függetlenségének képletét.

1918-ban és 1989-ben tudtuk, miként harcoljunk együtt a szuverenitásért, a szabadságunkért. Ma is együtt felelünk az ország jövőjéért. Meg kell sokszoroznunk eredményeinket, hogy biztonságos és jó Lengyelországot adjunk át a szabadság második nemzedékének

– mondta az elnök, aki az ünnep alkalmából szentmisén is részt vett a varsói Keresztelő Szent János-székesegyházban, előtte pedig virágokat helyezett el Józef Pilsudski, a független Lengyelország első elnökének emlékművén.

Az országot a 18. és 19. században háromszor osztotta fel a szomszédos Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom, aminek következtében Lengyelország 123 évre eltűnt a kontinens térképéről. A függetlenség visszaszerzése hosszú folyamat végeredménye volt, amelynek csúcspontját 1918. november 11-hez, a németek első világháborús vereségét megpecsételő compiegne-i fegyverszünet aláírásához kötik.