Egész Amerikában legális lett a melegházasság

2015.06.26. 16:25

A meleg pároknak alkotmányos joga, hogy a törvény előtt házasságot köthessenek - határozott pénteken az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága. A döntés értelmében ezentúl a meleg párok az egyes államok szabályozásától függetlenül az egész országban legálisan köthetnek házasságot. A legfelsőbb bíróság döntésével a korszak egyik legnagyobb polgári joga harca ért véget, írja a CNN. 

A történelmi döntést, amelyet a melegek több évtizednyi egyenjogúsági küzdelme előzött meg, 5-4 arányban hozták meg a bírák, írja az LA Times. A meleg és leszbikus párok egybekelése az 50-ből 37 államban, valamint Washingtonban, a fővárosban eddig is legális volt. A CNN hírtelevízió által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 63 százaléka helyesli, 33 százaléka pedig ellenzi az egynemű párok házasságát, írja az MTI.

"A házassághoz való jog minden ember alapvető, elidegeníthetetlen joga, és az alkotmány egyenlő bánásmódról szóló klauzulája szerint ezt a meleget nem lehet megfosztani ettől a jogtól" - írta indoklásában Anthony Kennedy, az egyik bíró, aki a melegházasság legalizálása mellett szavazott. "A házasság két ember legmélyebb köteléke, amelyben a szeretet, a hűség, az odaadás, a család és az önfeláldozás a legmagasabb szinten testesül meg" - írta Kennedy.

"Ha azok közé a számos amerikai közé tartoznak - legyen bármilyen a szexuális oreintációjuk - akik egyet értenek a melegházasság a legalizálásával, akkor ünnepeljék meg ezt a mai döntést. Ünnepeljék meg, hogy elérték a kívánt célt, és ünnepeljék meg, hogy most már ilyen módon is kifejezheti az egymás iránti elkötelezettségét két meleg ember. De ne ünnepeljék az alkotmányt, annak ehhez semmi köze nincs" - mondta a döntéssel kapcsolatban a legfelsőbb bíróság vezetője, John Roberts.

Antonin Scalia konzervatív bíró a döntéshez csatolt ellenvéleményében pedig azt fejtette ki, hogy a melegházasság legalizálása az amerikai demokráciát fenyegeti. "A mai döntés személyesen nem különösebben fontos nekem. De ami megdöbbent, az az önhittség, ami ebből a bírósági puccsból árad" - írta.

Az Egyesült Államok a 21. ország a világon, ahol legalizálták a melegházasságot. A egynemű házaspároknak ezután egész Amerikában járni fognak azok a kedvezmények és támogatások, amely a heteroszexuális házaspároknak is, és a házasságkötés ténye megjelenik majd a születési anyakönyvi kivonatukban és a halotti bizonyítványukban is.

A döntés nem okozott nagy meglepetést, mivel az elmúlt hónapokban több szövetségi bíró, állami bíróság is a melegházasság legalizálása mellett döntött, miközben sok képviselő és a választók is kiálltak a melegek egyenlő jogai mellett. Azért persze a legfelsőbb bíróság döntését nagy éljenzés fogadta az épület előtt, sokan órák óta vártak a bejelentésre.

"Ma nagy lépést tettünk az egyenlőség felé. A homoszexuális és leszbikus pároknak mostantól ugyanúgy joguk van összeházasodni, mint mindenki másnak" - írta Barack Obama elnök a Twitterén. A Fehér Ház hivatalos Twitter oldalán egyébként szívárvány színűre cserélték a képet a bejelentés után.

Obama a bejelentés után nem sokkal egy meghatott beszédben is üdvözölte a bíróság döntését. "Nemzetünk azon a sziklaszilárd alapelven nyugszik, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Az már az egymást követő generációk feladata, hogy ezeket a szavakat a változó idők valóságával összekössék. Nem mindig könnyű ezt megvalósítani. Néha egy lépést lépünk előre aztán kettőt hátra, de az elkötelezett polgárok erőfeszítése fenntartja a haladást.  És néha vannak olyan napok, mint ez a mai is, amikor egy villamcsapás hirtelenségével érik be a kitartó erőfeszítések gyümölcse" - mondta.

A 2016-os demokrata elnökjelöltség legesélyesebb várományosa, Hillary Clinton történelmi győzelemnek nevezte a döntést, és méltatta az LGBT amerikaiak bátorságát és eltökéltségét, amivel ezt lehetővé tették.

Természetesen a meleg (és nem meleg) hírességek is nagyon örülnek a döntésnek, Ian McKellen például ezt posztolta a Vine-ra:

Ugyanakkor több vallási konzervatív republikánus támadta a döntést. "Ellen kell állnunk, és el kell utasítanunk a bírói zsarnokságot, nem szabad meghátrálnunk" - mondta Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó, aki 2008 után jövőre is indul a republikánus elnökjelöltségért.

A republikánus elnökjelöltségért szintén induló Jeb Bush, George W. Bush öccse azt mondta, hogy ő a hagyományos házasságban hisz, és úgy véli, hogy a legfelsőbb bíróságnak az egyes államok hatáskörében kellett volna hagynia, hogy döntsenek ebben a kérdésben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

tegnap, 18:35

  • Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.

tegnap, 17:34

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40