Aszadot is bevonhatják a szír béke ügyébe

2015.09.25. 17:32

Bár Törökország eddig másképp vélekedett, Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken mégis arról beszélt, hogy Bassár el-Aszad szír elnöknek mégiscsak szerepe lehet a béke megteremtésében Szíriában. A török elnök újságíróknak beszélt arról, hogy a szíriai béke Aszad nélkül, de akár vele együtt is elképzelhető, írja az MTI.

Erdogan azonban azt is hozzátette a mondandójához, hogy sem ő, sem más nem tart elképzelhetőnek egy olyan Szíriát, amelyet a jelenlegi elnök vezet.

Néhány nyugati ország vezetője már Erdogan kijelentése előtt is utalt arra, hogy talán engednek abból a követelésükből, hogy Aszadnak

haladéktalanul és feltétlenül távoznia kell.

Angela Merkel például csütörtökön beszélt arról, hogy a szíriai béke megteremtésére kezdeményezett párbeszédekbe be kellene vonni Aszadot is, míg a brit külügyminiszter, Philip Hammond a francia Le Monde-nak nyilatkozta, hogy a szíriai elnöknek távoznia kell, de ha a nyugati szövetségeseknek sikerül alkut kötniük egy átmeneti kormányról, és ennek Aszad is része lesz, akkor szükséges lesz beszélni vele.

Egyébiránt

nem lehet része Szíria jövőjének

– mondta az interjúban Hammond.