Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Szíria: hiába ugrálnak a nagyhatalmak

2015.10.02. 18:59

Hiábavalók a Szíriában beavatkozó külföldi erők légicsapásai, amennyiben azokat nem a szíriai hadsereggel egyeztetve hajtják végre - mondta a közel-keleti ország külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés általános vitájában pénteken, írja az MTI.

A terrorizmus ellen nem lehet kizárólag a levegőből felvenni a küzdelmet, minden korábbi hasonló kísérlet csak a terrorizmus terjedését idézte elő

- jelentette ki Valíd Moallem. Moallem azt mondta, Szíria szavakkal és tettekkel is harcol a terrorizmus ellen, és arról is beszélt, hogy meg van győződve arról, hogy a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg képes megtisztítani Szíriát a terrorizmustól.

Putyin és Holland is egyeztetett 

Francois Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Párizsban egyeztetett a politikai átmenetről kialakított álláspontokról, mielőtt tárgyalóasztalhoz ültek Angela Merkel német kancellárral és Petro Porosenko ukrán államfővel az ukrajnai békefolyamat újraindítása érdekében. 

A nyugati országok késznek mutatkoznak arra, hogy a tárgyalásokba bevonják a szíriai rezsim képviselőit, de csak azzal a feltétellel, ha a folyamat végén Aszad távozik a hatalomból. Oroszország viszont kitart hagyományos szövetségese mellett. 

A helyzet annyit változott, hogy a válság kezdetéhez képest a nyugatiak már nem követelik a szíriai elnök azonnali távozását. Francois Hollande francia elnök szeptember 8-án annyi mondott, hogy a kérdés egy adott pillanatban fel fog merülni az átmenet folyamán.

Mindenki kifogásolt valamit

A francia és az orosz elnök megvitatta a Franciaország által a szíriai katonai beavatkozáshoz támasztott három feltételt:

  1. a légicsapások Szíriában kizárólag az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet célozhatják,
  2. más célpontokat nem, a civil lakosság biztonságának elérését,
  3. és a politikai átmenet beindítását.

Három évvel ezelőtt a genfi tárgyalásokon a nemzetközi közösség megállapodott abban, hogy egy átmeneti kormányt hoznak létre Szíriában az ellenzék és a szíriai rezsim képviselőivel, de ez azóta sem valósult meg.

Oroszország szerdán légicsapásokat indított Szíriában, hivatalosan minden terrorista csoport ellen. Párizs más nyugati államokhoz hasonlóan úgy véli, hogy az első orosz légi csapások Szíriában nemcsak az Iszlám Állam állásait célozták, és a civil lakosság körében is áldozatokat szedtek. Moszkva viszont azt kifogásolja, hogy Franciaország a "jogos önvédelem" címén indított vasárnap légicsapásokat Szíriában, miközben nincs bizonyítéka arra, hogy a Párizsban végrehajtott terrortámadásokat ténylegesen Szíriában készítették elő.