Gyöngyi
9 °C
9 °C

Meghalt az autóbalesetet szenvedett magyar konzul

2015.12.29. 08:48

Kedden elhunyt Fábián Pál, a jekatyerinburgi magyar vezető konzul, aki december 25-én, múlt pénteken súlyos autóbalesetet szenvedett Oroszországban.

A baskíriai egészségügyi minisztérium szóvivője a baleset után elmondta, hogy Fábián Pált a duvani kórház intenzív osztályán kezelik, állapota pedig rendkívül súlyos. Kezelését több, Ufából érkezett szakorvos is segítette, tudta meg az MTI.

A legfrissebb információk szerint a konzul életét nem sikerült megmenteni, kedden Meszjagutovo város kórházában belehalt sérüléseibe. A hírt a Külgazdasági és Külügyminisztérium is megerősítette.

A pénteki baleset Baskíriában történt, ahol a diplomata Volvójával egy teherkocsival karambolozott a Kropacsevo-Meszjagutovo-Acsit útvonalon.

Nem ez az első eset, hogy magyar diplomata autóbalesetben halt meg az oroszországi utakon. 2009-ben Szűcs Pál, a Kereskedelmi Kirendeltség vezetője vesztette életét, a Moszkvából Minszkbe vezető úton, egy autóval ütközve.