Erősödik a magyar vasúti jelenlét Afrikában
Azok után, hogy Magyarország Etiópiába gyárt villamosokat most a Capital FM írja, hogy kenyai-magyar koprodukciónak köszönhetően elkészülhet az a vasútvonal Nairobiban, ami megkönnyítené a külvárosiak beutazását a fővárosba.
Uhuru Kenyatta kenyai elnök pénteken jelentette be, hogy üdvözli a kenyai-magyar közös finanszírozásból készülő beruházást, és jelezte, hogy csak azok ellenkeznek a projekt miatt, akik nem pártolják a fejlesztéstudatos Kenyát.
Máthé László kenyai nagykövet azt ígérte, hogy az új villamos megváltoztatja a kenyaiak munkába jutását Nairobiban. Naponta 300 ezer ember utaztatására lesz alkalmas, de ez a szám még nőni fog, amikor elkészül a teljes útszakasz.
A beruházás 150 millió dollárba kerül, és magyar villamosmérnökök tanítják majd be a kenyai kollégáikat a projekt elkészüléséhez.
Emellett Máthé bejelentette, hogy 50 ösztöndíjat osztanak ki kenyai diákoknak a magyarországi oktatásukhoz.