Vilma
-7 °C
4 °C

Obama utolsó kísérletet tesz régi ígérete teljesítésére

2016.02.23. 22:15
Barack Obama még megpróbálja elnöki mandátuma lejártáig teljesíteni az egyik szimbolikus értékkel is bíró régi vállalását, és elérni, hogy Amerika bezárja a guantánamói fogolytábort. A terroristák és terroristagyanúsnak minősített embereket őrző, az ott folytatott brutális kínzásokról és indokolatlan fogva tartásokról is elhíresült börtönből Amerikába szállítanák át a maradék rabokat, de nagyon valószínűtlen, hogy a választási évben ebbe a kongresszus belemenjen.

Obama egy újabb, talán végső kísérletet tesz, hogy meggyőzze a republikánus többségű kongresszust arról, hogy zárják be a Kubában lévő, amerikai fenntartású terrorintézményt. Többek között Guantánamo fenntartási költségeivel érvel (ez tavaly közel 450 millió dollár volt), másrészt azt hangsúlyozza, hogy nem akarja az utódjára hagyni a problémát.

Obama még első választási kampányában, 2008-ban ígérte meg, hogy bezárják a tábort, ez azonban a kongresszus ellenállásán korábban mindig megbukott. Erre azonban most sem látszik túl nagy esély. „Áttekintjük Obama elnök tervezetét, de tekintve, hogy az veszélyes terroristák amerikai létesítményekbe szállítását foglalja magában, tudnia kell, hogy a kongresszus már kifejtette ellenvéleményét a tervezettel kapcsolatban” – mondta most a Szenátus republikánus többségét képviselő Mitch McConnell.

A Pentagon tervei szerint 13 maximális biztonsági szintű amerikai börtön jöhetne szóba a rabok áthelyezésére. Összesen 30-60 emberről van szó; bár George W. Bush elnöksége alatt még 800 rab is volt az amerikai bázison, az elmúlt években többségüket visszaszállították származási országukba. Most 91 fogoly van Guantánamón, közülük 35 ember hazaszállításáról már megállapodtak – írja a Reuters.

Elvileg elképzelhető, hogy Obama akár kongresszusi jóváhagyás nélkül is tenne lépéseket, de ez tovább élezné a feszültséget a politikai feszültséget, egy ilyen lépés az elnökválasztás előtt különösen kockázatos lehet. „Világosan látom a nehézségeket Guantánamo végleges bezárása előtt. Az üzenetem egyik része, hogy már most is őrzünk jó néhány igazán veszélyes terroristát az Egyesült Államokban, és nem volt semmi probléma. Kiválóan megoldottuk a kérdést” – mondta Obama.