Felháborodtak a kubaiak az amerikaiak lépésén.
A férfit azzal vádolták, hogy az al-Káida szimpatizánsa.
Megengedték, hogy a CIA egy Vilnius melletti titkos helyen tartsa fogva, ahol kínzásoknak vetették alá.
2021 augusztus 18., 13:45
Pedig a Pentagon és John McCain megmondta.
Vizsgálják, hogyan zárhatnák be a hírhedt tábort. A Trump-adminisztráció ugyanis eléggé megnehezítette ennek lehetőségét.
2010-ben több százmilliós kártérítést kapott a kormánytól a férfi, aki most robbantott.
Amíg még megteheti, megteszi, Trump ugyanis egy foglyot sem engedne el onnan.
Guantanamo: a terroristák Amerikába vitele miatt újabb feszültség lehet a Kongresszussal.
A volt Al-Kaida-harcos ideálisan beilleszkedik majd Montenegróban az ügyvédje szerint.
Először beszélt kegyetlen tortúrájáról az utolsó brit fogoly. A mentális kínzás volt keményebb.
Kiderült, hogy egyszerű közkatona, most készül a börtön utáni életre.
2015 szeptember 23., 08:52
14 éve vádemelés nélkül tartották fogva Guantanamón. Már Szaúd-Arábiában van.
2015 szeptember 17., 18:45
Hazájába szállították a marokkói férfit, de ott még nem engedték szabadon.
A kereskedelmi embargó feloldását és kártérítést is vár Washingtontól a kubai elnök.
Mindez a guantanamói-öbölben található haditengerészeti támaszponton történt.
Arra kérték Washingtont, hogy tartsa be a nemzetközi egyezményeket.
Pszichológusok segítségével dolgozták ki a burtális módszereket. Hátborzongató a lista.
2002-ben tartóztatták le őket a vélt al-kaidás kapcsolataik miatt. Most szabadon engedték őket.
Kettő Szlovákiába, három pedig Grúziába.
28 felvételt kell közzétennie az USA-nak egy bírósági döntés alapján. Cinikusan érvel a kormány.
Karthryn Bigelow rendezi. Bowe Bergdahl öt évig volt fogságban, guantanamói foglyokra cserélték.
Hálíd Sejk Mohamed azt írta Guantánamóról, hogy az erőszak nem megoldás, nincs baja a demokráciával.
A három ujgur férfit Kína is szerette volna megkapni.
A szürke ötven árnyalata című erotikus könyvet bújják a legbuzgóbban a foglyok Guantanamón.
A 99 guantanamói fogoly 4 hónapja tiltakozott a Koránt meggyalázó őrök és a magánzárka ellen.
Bowe Bergdahl őrmester 2009-ben tűnt el Afganisztánban.
A színésznő nem veti meg a nyári munkát, egyik filmjében egyenruhában menőzik majd.
Könnyű sérültek is vannak. A terroristagyanús fegyencek a magánzárkák ellen éhségsztrájkoltak.
Törvénytelenül katonai ügyészekhez irányították az ügyvédek bizalmas leveleit.
Az új ítélet szerint a terrorizmus anyagi támogatása nem háborús bűncselekmény.
2012 szeptember 29., 18:29
Egyben a legfiatalabb rab is volt, 15 évesen fogták el.
9/11 miatt álltak bíróság elé, kínzásuk ellen tiltakoztak.
nononono
A tálib férfi a kiváló Vincent Gallo. Meglőve, vérezve, megalázva, reménytelenül megy végig a történeten.
Az Öt év főszereplője egy brémai török, akit szeptember 11. után tartóztattak le Pakisztánban.
A Wikileaks iratai szerint 150 embert ártatlanul tartottak fogva a haditengerészeti bázison.
A guantanamói foglyok vallomásai szerint a szerkezet Oszama bin Laden elfogásakor robban.
A terrorista manhattani perének biztosítása egymilliárd dollárba került volna.