Vilmos
21 °C
36 °C

19 év után bukott le a csecsemőrabló

2016.03.10. 13:17

Bűnösnek találta a dél-afrikai bíróság azt az 51 éves nőt, akit azzal vádoltak, hogy 1997-ben ellopott egy csecsemőt egy fokvárosi kórházból – írta a BBC.

Az asszony sajátjaként nevelte fel a lányt, nem messze a gyerek igazi szüleitől és testvérétől. Épp ez a közelség vezetett az igazság felfedéséhez. Az édesapa vette észre, hogy lányához – aki az elrabolt első testvér után született – hasonlít egy iskolatársa. Később kiderült, hogy a lány születési dátuma megegyezik az eltűnt lány születésnapjával.

Az apa elmondás szerint egy hónapon át gyűjtötte a bizonyítékokat, mire a rendőrséghez fordult. A DNS-vizsgálat az ő gyanúját igazolta.

Besétált és elvitte

„A baba sírt, ekkor egy bordó ruhás nő bejött, azt kérdezte, felveheti-e a gyereket” – emlékezett vissza a császáros szülés utáni napra az édesanya, akik mindössze 18 éves volt. „Fájdalmaim voltak, gyógyszereket kaptam, elaludtam. A következő, amire emlékszem, hogy a nővér azt kérdezi, hol van a gyerekem.”

A kórházban azonban már hiába keresték és az országos kutatás sem vezetett eredményre.

A sajtóban Zephanynak nevezett lányt felnevelő nő viszont azt állítja, mindvégig abban a hitben volt, hogy legálisan adoptálta a gyereket saját vetélése után. Elmondása szerint egy Sylvia nevű nő adta át a babát egy pályaudvaron, és többé már nem látta őt. Adoptálási papírt is aláírt, de elvesztette őket.

A bíróság elutasította a meseszerű védekezést, elítélve az asszonyt.

Happy end, az nincs

A sajtóban Zephanynak nevezett lány megkerült ugyan, de számára ez sokkal inkább jelentik a bonyodalmak kezdetét, mint a végét. 

„Nem gondolnak bele, hogy ő az anyám? Igaz ez vagy sem, ez nem ok arra, hogy játékszerükként kezeljék” – fakadt ki a sajtóra az egykor elrabolt, mára 19 éves lány, aki nem is költözött biológiai családjához. Továbbra is eddigi otthonában lakik, azzal az emberrel, aki az apjaként nevelte fel.