Vilmos
21 °C
36 °C

Merkel pártja három tartományból kettőben veszített

2016.03.13. 18:48 Módosítva: 2016-03-14 00:42:08
A három tartományból csak egyet tudott megnyerni a CDU a vasárnapi németországi választáson, és Angela Merkelnek az is figyelmeztető jel, hogy a pártja mindenhol visszaesett, Baden-Württembergben 12 százalékkal. A koalíciós partner, a baloldali SPD is visszaesett, két tartományban negyedik lett. Megerősödött viszont a menekültellenességgel kampányoló AfD, és mindenhol 10 százalék fölött szerepelt, Szász-Anhaltban pedig 24,2 százalékkal a második helyre jött be.

Három német tartományban is választásokat tartottak vasárnap, amiknek külön súlyt adott, hogy Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikájáról szóló népszavazásnak is fel lehetett fogni a szavazásokat.

A három választáson a két német kormánypárt, a CDU és az SPD összességében nagy vereséget szenvedett 

– írta gyors elemzésében a Frankfurter Allgemeine Zeitung már az exit pollok alapján. Azóta mindhárom tartományból megjöttek az eredmények, amik a győzteseket tekintve minimálisan térnek csak el az exit polloktól.

A szavazóhelyiségek este hatkor zártak, és már az első exit pollok is jelezték, hogy Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) csak Szász-Anhaltban tud nyerni, Baden-Württembergben viszont drámaian, 12 százalékkal visszaestek. Először fordult elő a második világháború óta, hogy nem ők, hanem a Zöldek adják majd a legnagyobb frakciót a tartományban. Rajna-vidék-Pfalz-ban szoros versenyt jósoltak előzetesen, de végül a szociáldemokraták megőrízték vezető pozíciójukat.

map

Ezzel lényegében a legrosszabb forgatókönyv valósult meg Merkel szempontjából, mert Szász-Anhaltban előzetesen is azt lehetett várni, hogy a konzervatívok minden bizonnyal a legnagyobb erő maradnak. Szász-Anhaltban viszont a bevándorlásellenes Alternatív Németországért (AfD) ért el kiugró eredményt, és alig öt százalékkal maradt csak el a CDU-tól.

Az SPD ugyan Rajna-vidék-Pfalzban örülhet az első helynek, ám Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban is 10 százalékot esett, és mindkét tartományban csak a negyedik lett. Ilyen még soha nem fordult elő korábban a szociáldemokratákkal tartományi választásokon.

Az előzetes felméréseknek megfelelően előretört a bevándorlásellenes AfD, ami mindhárom tartományban bejutott a helyi parlamentbe, viszont Szász-Anhaltban meglepetésre még a felmérésekben jelzettnél is nagyobbat nyert, és maga mögé utasította ezzel a teljes baloldalt. Az eredetileg EU- és euróellenes pártként alakult AfD a 16 német tartományból ötben már bejutott a helyi parlamentbe, most pedig további háromban tudta bőven megugrani a küszöböt.

Most három tartományban összesen 12 millió választó mondhatott véleményt, és mindegyik választásnak megvolt a maga jelentősége. A részvételi arányok jellemzően 70 százalék felett alakultak, ami Rajna-vidék-Pfalzban például közel 10 százalékkal magasabb a 2011-esnél.

Fordulópont, ijesztő radikalizálódás

A pártvezetők egyelőre még nem vagy csak szűkszavúan kommentálták az eredményeket. Angela Merkel még nem szólalt meg, Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD vezetője a Twitteren már jelezte: –ez a választás fordulópont, de az világos, hogy az SPD felveszi a harcot, hogy a demokratikus centrumban maradjon Németország" – utalt az Afd előretörésére. Egy következő üzenetében pedig gratulált a párttársának, Malu Dreyernek, aki ismét megnyerte a Rajna-vidéket.

A társadalom „ismét átpolitizálódott", és ennek haszonélvezője az AfD, mert látszólag egyszerű megoldásokat kínál – értékelte az eredményeket Peter Tauber, a CDU főtitkára. „Nehéz időkben sokan egyszerű megoldásokra vágynak, a demokraták dolga pedig megmondani, hogy egyszerű megoldások nincsenek". Az urnazárás utáni első nyilatkozatában Reiner Haseloff CDU-s szász-anhalti miniszterelnök azt mondta, hogy a következő évek nagy feladata a protestszavazók visszanyerése lesz .

Andreas Scheuer, a CDU-val kormányzó CSU bajor testvérpárt főtitkára azt mondta a ZDF televíziónak, a választók üzenetet küldtek, hogy meg kell oldani a menekültproblémát, és lehet, hogy másképp. Megjegyezte, hogy Bajorországban, ahol a CSU kormányoz, a menekültellenes AfD 10 százalék alatt van. A CSU egy másik politikusa, Ilse Aigner egyenesen úgy fogalmazott a Twitteren:

Ma egyetlen demokrata sem ünnepelhet. Ijesztő radikalizálódás.

A Zöldek baden-württembergi miniszterelnöke, Winfried Kretschmannn – akinek vezetésével az ökopárt történelmi sikert ért el, hiszen először nyert tartományi választást – azt mondta: az AfD előretörése azt a kötelezettséget jelenti a „demokratikus pártoknak", hogy legyenek nyitottak az „új típusú szövetségekre", és tárgyaljanak a kormányalakítás lehetőségeiről.

Frauke Petry, az AfD vezetője viszont érthetően ünnepi hangulatban beszélt Berlinben. „Angela Merkel katasztrofális politikája felnyitotta az emberek szemét" – mondta. Szerinte a pártja támogatása magasabb, 30 százalékos lett volna, ha nem folyik ellene ekkora médiakampány.

Baden-Württemberg: előretörtek a Zöldek

A fontos ipari régióban a második világháború óta először nem a CDU lett a legnagyobb párt, hanem 30,3 százalékkal a Zöldek végeznek az élen. A párt először tudott nyerni valamelyik tartományban. A CDU eddigi legrosszabb eredményét elérve 27 százalékot szerzett, ez különösen annak fényében nagy pofon, hogy szeptemberben még 40 százalékra mérték őket.

 

A Zöldek helyi koalíciós partnere, a 12,7 százalékot szerző szociáldemokraták is komolyan visszaestek (eddig 23 százalékon voltak), az AfD meg is előzte a baloldali pártot 15,1 százalékka. Ez azt is jelenti, hogy a Zöldeknek az SPD-vel együtt nem feltétlen lesz meg a többségük, így vagy a liberális Szabad Demokrata Pártot (FDP) bevonva, vagy pedig a CDU-val nagykoalíciót alkotva kormányozhatnak tovább.

A Zöldek 2011-ben szerezték meg Baden-Württemberg vezetését a CDU-tól, és mostani győzelmüket is sokban köszönhetik Winfried Kretschmann miniszterelnöknek. A menekültkérdés szempontjából az a helyzet állt elő, hogy miközben Kretschmann támogatta Merkel nyitott kapukat hirdető politikáját, addig a CDU listavezetője, Guido Wolf ingadozott, többször is elhatárolta magát Merkel nézeteitől.

Szász-Anhalt: második lehet az AfD

A volt NDK területén fekvő Szász-Anhaltban különösen népszerű volt a CDU-s Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök, és Merkel pártja itt csak néhány százalékot veszített 2011-es eredményéhez képest.

 

Azonban meglepetés, hogy a már előzetesen is 20 százalék közelébe, de csak harmadik helyre jósolt AfD a második helyet is megszerezte, és a semmiből 24,2 százalékot kapva berobbant a helyi parlamentbe. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a szociáldemokratákat, hanem az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldalt (Linke) is felül tudták múlni.

Szász-Anhaltban annak ellenére volt központi kampánytéma a menekültválság, hogy a tartomány tavaly csak 41 ezer menedékkérőt helyezett el a Németországba érkezett 1,1 millióból.

Rajna-vidék-Pfalz: az SPD örülhet

A harmadik tartományban legutóbb csak hajszállal tudott nyerni az SPD, most viszont majdnem ötszázalékos előnnyel legyőzte a CDU-t.  A tartományban az eddigi szociáldemokrata miniszterelnök fej fej mellett állt a felmérésekben a CDU egyik legígéretesebb politikusának tartott Julia Klöcknerrel, akit sokan akár Merkel lehetséges utódjának is el tudnának képzelni.

 

Három hete még úgy tűnt, hogy a menekültek ügyében Merkelhez képest keményebb hangot megütő Klöckner jó úton halad afelé, hogy 25 év után elhódítsa a tartományt a szociáldemokratáktól, ez azonban végül nem jött össze a pártnak. Ebben a tartományban azonban az SPD eddigi koalíciós partnereként a Zöldek bukták a legnagyobbat, 10 százalékot is veszítettek, ami nagyjából meg is egyezik azzal az eredménnyel, amit az AfD el tudott érni. Így itt is hárompárti (az FDP-vel), vagy nagykoalíció lehetséges a CDU-val.

A menekültválság befolyásolt mindenkit

Németországban nagy jelentősége volt a menekültválságnak a vasárnapi tartományi választásokon, a „szupervasárnap" eredményei azonban csak az első pillantásra tűnnek a Merkel-kormány menekültpolitikája elleni népszavazásnak, írta az urnazárás után kiadott elemzésében a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet, amely szerint Angela Merkel kancellár bírálata nem használt az általa vezetett CDU ellenzékből indult listavezetőinek, és az eredmények azt mutatják, hogy továbbra is csak „középről" lehet választást nyerni Németországban.

Az AfD abból profitál, hogy a Merkel-féle menekültpolitika „érzelmekkel erősen átitatott" ellenzőit össze tudja fogni, de a választási gyűléseiken hangoztatott jelszó, miszerint „mi vagyunk a nép", korántsem írja le pontosan ezt a tiltakozó mozgalmat, olvasható az elemzésben.

Baden-Württembergben a CDU Guido Wolf vezetésével igyekezett ellenzékből indulva megszerezni a kormányalakítási felhatalmazást jelentő első helyet a Landtag-választáson. Rajna-vidék-Pfalzban Julia Klöckner próbálkozott ugyanezzel. A kampányban mindketten a berlini vezetés válságkezelő törekvéseinek kiigazítását sürgették. A mannheimi kutatóintézet adatai szerint ez nem volt szerencsés taktika. A CDU-szavazók többsége mindkét tartományban úgy vélte, hogy a listavezető eljárása „nem fair" a pártelnök-kancellárral szemben, Julia Klöckner esetében a bázis csaknem kétharmada, 61 százaléka vette rossz néven az elszakadást a Merkel-féle menekültpolitikai vonalvezetéstől.

Nem jön jól Merkelnek

A menekültkérdés pártvonalakon felül is megosztja a választókat, miközben Merkel népszerűsége az elmúlt hetekben megint emelkedni kezdett. A Forsa felmérésében a kancellár népszerűségi mutatója 50 százalékig kúszott fel, ami idén az eddigi legmagasabbnak számít. Ez is mutatja, hogy miközben számos eddigi támogatója bosszúsan csóválja a fejét, sokan mások viszont pont a menekültkérdésben álltak ki mellette. A menekültválság elmélyülése előtt, tavaly júliusban még 56 százalék volt Merkel népszerűsége.

A Baden-Württemberg-i eredmények is jelezték ezt a kettősséget, hiszen ott a Zöldek miniszterelnöke pont Merkel politikájának támogatásával is tudott nyerni, miközben a helyi CDU-s listavezető szembefordult többször is a kancellárral. Amikor szombaton megkérdezték, hogyan készül a vasárnapi szavazásokra, Merkel azt mondta:

Drukkolok.

Azonban a két tartományban is elszenvedett kudarc az elégedetlenkedő hangokat erősítheti fel pártján belül, emellett uniós szinten is lehet következménye. Ha sokat veszít a pártja, gyengülhet az alkupozíciója a csütörtökön esedékes következő Európai Tanácson Brüsszelben, miközben Merkel így is a saját befolyásának a határait feszegette a hétfői EU–török csúcstalálkozón. Bővebben>>>

Sokat erősödött az AfD

Az alig három éve létrejött AfD ősszel még csak 5 százalékon állt, de a menekültválságban előretört. Vasárnapra hatalmas politikai földindulást ígért, és a tartományi választásokra építve országos szinten is esélyük lehet bejutni a Bundestagba a jövőre tartott választásokon.

Az előzetes felmérésekben megkérdezett választók közül sokan nem gondolták, hogy az AfD túl sokat tudna változtatni, de szerintük meg kell mutatni, hogy valamilyen új irányra van szükség, ennek legjobb lehetőségét pedig a bevándorlóellenes pártra leadott szavazatokban látták.

Merkel korábban arról beszélt, hogy az AfD felemelkedése csak egy átmeneti jelenség. Azzal érvelt, hogy az AfD majd visszaesik a pollokban, ha az emberek látják, hogy a kormány ellenőrzése alatt tartja a menekültválságot. Az SPD-t vezető Sigmar Gabriel alkancellár szombaton azt mondta a BBC szerint, hogy az AfD térnyerése nem változtat majd a kormány menekültpolitikáján, amit az emberiesség és a szolidaritás jegyében képviselnek.