Abdeslam újabb terveket szőtt Brüsszelben
A tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorakciók gyanúsítottja, Salah Abdeslam „készen állt újraindítani valamit Brüsszelből” – mondta a belga külügyminiszter a pénteken elfogott terrorista rendőrségi kihallgatására hivatkozva.
Didier Reynders hangsúlyozta,hogy a hatóságok komolyan veszik az elhangzottakat. A nyomozók rengeteg fegyvert, köztük nehézfegyvereket találtak már az első vizsgálódások alkalmával, és Brüsszelben új emberekből álló hálózat alakult ki Abdeslam körül – írja az MTI. A férfit pénteken egy rendőrségi razzia során fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A hatóságok szombaton "terrorista gyilkosságban való részvétel" jogcímén vádat emeltek ellene.
Abdeslam ügyvédje a BBC szerint közölte: azt tervezik, hogy jogi úton vesznek elégtételt a francia ügyészen a titoktartás megsértése miatt. Az a bajuk, hogy az ügyész elmondta az újságíróknak, hogy Abdeslam beismerte: fel akarta robbantani magát a november 13-i terrorakció alatt, de meggondolta magát.
A négy hónapja üldözött Abdeslamot pénteken fogták el Brüsszel Molenbeek városrészében egy társával, Monir Ahmed Al Hadj-val együtt. Mindketten fel voltak fegyverezve, és mindketten megsebesültek.
Abdeslam úgy döntött: megpróbál harcolni az ellen, hogy a belgák kiadják Franciaországnak. A kiadatás három hónapig is eltarthat. A férfi belga ügyvédje, Sven Mary szerint ügyfele együttműködik a hatóságokkal.
A francia ügyész, Francois Molins, akit készülnek beperelni, szombaton sajtótájékoztatót tartott Párizsban, itt mondta azt, hogy Abdeslam a belga rendőröknek tett vallomása szerint „fel akarta robbantani magát a stadionnál, de - idézem - kihátrált”. Abdeslam ügyvédje szerint ez olyan jogsértés, amit nem hagyhatnak szó nélkül.