Tüntetők csaptak össze rendőrökkel Franciaországban
Márciusban már a negyedik alkalommal hirdettek a kormány által meghirdetett munkajogi reform ellen tiltakozónapot csütörtökön a francia szakszervezetek és diákmozgalmak. Országszerte mintegy kétszáz felvonuláson és sztrájkokkal követelik a törvénytervezet visszavonását - írja az MTI.
![000 991C4](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1142/11424/114245/11424573_1eb68a799c9330fcb41623caa6cc03b8_wm.jpg)
A szakszervezetek szerint 1,2 millióan vonultak utcára, a rendőrség még részleges összesítése szerint legalább 270 ezren vettek részt a felvonulásokon, ami az eddigi legjelentősebb részvételnek számít.
Március 9-én az első megmozduláson 400 ezer munkavállaló és 100 ezer diák tüntetett a szakszervezetek szerint, a hatóságok szerint összesen 224 ezren voltak. Hasonló volt a részvétel március 17-én és 24-én is.
A radikálisabb szakszervezetek és a diákok továbbra is a reform teljes visszavonását követelik. Álláspontjuk szerint a beterjesztett javaslattal nem jönnek létre munkahelyek, állandósul a bizonytalanság, valamint a nőkkel és a fiatalokkal szembeni egyenlőtlenség a munkaerőpiacon.
A francia oktatási minisztérium szerint 176, a diákszervezetek szerint 200 gimnáziumot foglaltak el reggel a diákok, közülük mintegy ötvenet Párizsban. A rendbontások elkerülésére többségükben már előzetesen szünnapot rendeltek el az igazgatók. Ez tíz százalékát jelenti a középiskoláknak. A diákmozgalmak üdvözölték, hogy a szakadó eső ellenére a korábbi napoknál több középiskolás csatlakozott a tiltakozónaphoz.
A kétszáz országos felvonulás közül a legjelentősebb kora délután kezdődött Párizsban.
A diákok gyülekezése közben a rendőrök a tüntetők közé keveredő rendbontókat vettek őrizetbe a fővárosban. A 12 előállított ember kesztyűt és kapucnit viselt, és megdobálta a rendőröket. Hasonló rendbontások történtek délelőtt Nantes-ban, Rennes-ben, Rouenban, Toulouse-ban, ahol a rendőrök könnygázzal válaszoltak a rájuk támadó rendbontóknak. Nantes-ban és Marseille-ben több rendőr is megsérült, mintegy harminc rendbontót állítottak elő országszerte.
A szakszervezetek április 5-re és 9-re hirdettek újabb tiltakozásokat, a parlament május 3-án kezdi megvitatni a törvénytervezetet.