Célegyenesben a Brexit-kampány

2016.06.22. 17:41

Egy nap maradt Nagy-Britannia sorsdöntő népszavazásáig, amelyen arról dönthet 46 millió választó, hogy a szigetország az EU-tagja maradjon-e. A négyhónapos kampány legvégén még mindenki győzködi a maga igazáról a választókat.

David Cameron John Major volt tory kormányfővel és a Munkáspárt korábbi vezetőjével, Harriet Harmannal közösen jelent meg Bristolban, ahol a konzervatív miniszterelnök az EU-tagság megőrzése mellett kampányolt.

Igaz, a torykat 2005 óta irányító miniszterelnök maga dobta be a végül megnyert 2015-ös választási kampányban, hogy győzelme esetén választást ír ki az EU-tagságról, ezt azonban inkább a Nigel Farage vezette UKIP megerősödésétől tartva tette, és azért, mert bízott benne, hogy ezzel sikerül a toryknál mindig is erős EU-szkeptikus tábort is leszerelnie. Cameron azt tavaly is egyértelművé tette, hogy ha sikerül megfelelő kompromisszumokat elérnie Brüsszelnél, akkor támogatni fogja a bennmaradást.

„Nem lehet kiugrani egy repülőgépből, aztán visszamászni a pilótafülkén keresztül” – hívta fel Cameron a figyelmet a döntés visszavonhatatlan következményeire a BBC-nek nyilatkozva.

Cameron szerint a kilépés a gazdaság visszaeséséhez vezet, de nehezebb lesz megbirkózni a terrorizmussal és a klímaváltozással is. Cameron szerint a kilépés helyett tovább kell tárgyalni az EU-val, felülvizsgálva a Nagy-Britanniát érintő szabad munkaerő-áramlást.

Vezetnek a kilépők

Egy nappal a népszavazás előtt két friss közvéleménykutatásból is úgy tűnik, hogy egy hajszállal a Nagy-Britannia kilépését támogatók vezetnek.

  • Az Opinium közvélemény-kutató felmérése szerint 45 százalék szavazna a Brexitre, 44 százalék pedig a bennmaradásra.
  • A TNS felmérése pedig 43 százalékra méri a kilépésre, 41-re pedig a bennmaradásra szavazók arányát.

A kilépés az kilépés

– figyelmeztetett Jean-Claude Juncker. Az EU Bizottság elnöke szerint onnantól kezdve nem lehet semmilyen újratárgyalásról beszélni, de London már egyébként is „megkapta a maximumot” a februárban véget ért tárgyalásokon.

Az elszakadáspártiak leghangosabb szószólója, Boris Johnson az eddigi lendülettel folytatta kampányát. London volt polgármestere szerint „ideje szakítani az EU működésképtelen rendszerével”, az országnak hinnie kell magában, és újra kell gondolnia kapcsolatait európai partnereivel.

Utódja, a meglepetésre győzelmet arató munkáspárti Sadiq Khan pártjával együtt a bennmaradásért kampányolt, elismerve, hogy az EU nem tökéletes, de a lehető legjobb Nagy-Britannia számára. Khannal együtt jelent meg a Munkáspárt skóciai vezetője is. Knezia Dungdale felhívta a figyelmet, hogy az országrész a brit kilépés esetén ismét előveszi a szigetországból való kiválásról szóló népszavazást, miután Skócia szívesebben maradna az EU tagja.

Az EU-tagok politikai vezetése természetesen a brit bennmaradást támogatja. Az osztrák védelmi miniszter szerint a kilépés tovább csökkentené az esélyét az önálló, független és határozott európai biztonságpolitikának. Hans Peter Doskozil emlékeztetett arra, hogy bár a brit biztonságpolitika túlnyomórészt a transzatlanti kapcsolatokra épül, azonban a szigetország részt vesz az uniós hadműveletekben és az Európai Unió gyors reagálású erőiben is. A kilépés esetén a brit diplomaták már nem vennének részt a külszolgálatokban, a hadsereg pedig a katonai műveletekben, illetve az uniós katonai egységek munkájában, az komoly veszteséget jelentene és súlyos minőségi romlást jelentene az unió védelmi politikájában – írta az MTI.

Hasonlóan nyilatkozott az Európai Bizottságot 1999-2004 között vezető Romano Prodi. Az egykori olasz kormányfő szerint „vagy megértjük, hogy együtt kell maradnunk vagy elsodor bennünket a jövő világa, az Egyesült Államokkal vagy Kínával szemben” – idézre Prodit az MTI. A politikus ugyanakkor úgy vélte, hogy a kilépés nem veszélyezteti az európai vagy nemzetközi pénzügyi stabilitást, „legfeljebb a City néhány pontot veszít” a tőzsdéken. Az olasz politikus veszélyesebbnek inkább azt tartja, hogy Nagy-Britannia példáját más európai államok követhetik: „a balti államokra vagy Lengyelországra gondolok. Talán nem lépnek ki az EU-ból, mivel szép pénzt kapnak Brüsszeltől, de ugyanazokat a kedvezményes feltételeket követelhetnék maguknak, mint amelyekben Nagy Britannia részesül”.

Nagy-Britannia Európai Unióban maradása kulcsfontosságú a transzatlanti biztonság és az erőszakos szélsőségek elleni közös erőfeszítések szempontjából - jelentette ki szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. "Nagy-Britannia lakosságán múlik, hogy eldöntsék: maradnak-e, vagy távoznak. Amit én tehetek, hogy elmondom, mi számít a NATO-nak. Egy erős Nagy-Britannia, egy erős Európában jó Nagy-Britanniának és ugyanúgy jó a NATO-nak is" - vélekedett Stoltenberg, aki egy nappal a június 23-ra kitűzött brit EU-népszavazás előtt nyilatkozott.

"Annyi bizonytalansággal, annyi kiszámíthatatlansággal, terrorfenyegetésekkel, keleten pedig egy rámenősebb Oroszországgal vagyunk kénytelenek szembesülni. Úgy vélem, egy jobban szétzilálódott Európa olyasvalami, ami csak hozzájárul a minket körülvevő bizonytalansághoz" - tette hozzá Stoltenberg.

Művészek a bennmaradás mellett

Kampányoltak a színászek, énekesek is, méghozzá az EU mellett. Ezért állt ki Daniel Craig, a James Bond filmek sztárja, a U2 és Helen Mirren Oscar-díjas színésznő is.

A bennmaradásra ösztönző "szerelmes levelet" intézett a brit emberekhez az európai kulturális, tudományos és sportélet több mint 140 jeles személyisége, köztük Bjorn Ulvaesus, az egykori ABBA tagja, Herta Müller német író, Isabella Rossellini olasz színésznő és Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője. Az aláírók között van továbbá Gerard Houllier, a Liverpool egykori francai vezetőedzője, Paul Verhoeven dán, valamint Jean-Pierre és Luc Dardenne belga filmrendezők, Christopher Lambert színész és Raymond Blanc francia-brit sztárszakács.

Szintén a bennmaradást támogató nyílt levelet adott közre 13 Nobel-díjas brit tudós, akik arra hívták fel a közvélemény figyelmét, hogy számos kockázattal jár a szigetország kilépése az Európai Unióból – tudatta az MTI.

A mások mellett Peter Higgs fizikus, aki megjósolta a szubatomi részecske a Higgs-bozon létezését, Paul Nurse genetikus, Martin Evans őssejtkutató és Andre Geim grafénkutató által aláírt levélben a tudósok arra figyelmeztettek, hogy a kilépéssel veszélybe kerül a Nagy-Britanniában folyó tudományos kutatások pénzügyi támogatása.

Mario Vargas Llossa Nobel-díjas perui író szerint Európa és Nagy-Britannia számára egyformán katasztrófa lenne a brit kilépés az Európai Unióból, míg J.K. Rowlingot a vita eldurvult hangneme keserítette el. A brit írónő Európa gyermekének nevezte magát, utalva francia származására.