Most már biztos: Izrael fegyverekkel segítette az argentin katonai rezsimet

2016.08.24. 15:45

A titkosítás alól frissen feloldott brit diplomáciai feljegyzések alátámasztják, hogy Izrael fegyvereket adott el az argentin katonai rezsimnek az 1982-es Falkland-szigeteki háború idején - közölte a The Daily Telegraph.

A brit lap a kutathatóvá vált külügyminisztériumi iratokra hivatkozva arról írt, hogy Izrael már az 1980-as évek elején Skyhawk támadó repülőgépeket adott el a dél-amerikai országnak. Ilyen típusú vadászbombázókkal támadta az argentin légierő a brit hadihajókat, amelyek közül négyet elsüllyesztett - például a Sir Galahad szállítóhajót, fedélzetén 48 tengerésszel és katonával -, további négyben pedig jelentős károkat okozott.

Az izraeli fegyvereladásokról először egy argentin újságíró, Hernán Dobry írt 2011-ben megjelent könyvében. Kutatásai szerint a zsidó állam Perun keresztül gázálarcokkal, radarrendszerekkel, levegő-levegő rakétákkal és a szokásos 1300 helyett 1500 literes repülőgép-üzemanyagtartályokkal látta el a Leopoldo Galtieri tábornok vezette juntát. Utóbbinak azért volt jelentősége, mert segítségükkel az argentin harci repülők gond nélkül el tudtak jutni a szárazföldtől 460 kilométerre lévő Falkland-szigetekre és vissza, keletebbre kényszerítve ezzel a brit hajókat.

A londoni diplomáciai iratok szerint a fegyverexport a brit győzelemmel záruló falklandi háború után is folytatódott, amiből egy idő után Tel-Aviv nem is csinált titkot, és azzal érvelt, hogy az Argentínával kötött egyezsége létfontosságú az izraeli fegyvergyártás számára, Nagy-Britannia pedig amúgy is munícióval látja el Izrael ellenségeit az arab világban.

A brit külügyminisztérium közel-keleti és észak-afrikai részlegének vezetője 1984. november 16-án azt írta: "Izrael egyike volt annak a maroknyi országnak, amely fegyverrel látta el Argentínát a falklandi háború alatt, és azóta is". Christopher William Long szerint Geoffrey Howe akkori külügyminiszter személyesen kérte a tel-avivi kormányt, hogy szüntesse be az eladásokat. A részlegvezető a maga részéről viszont úgy gondolta, hogy Izrael fittyet hány majd erre. "Az Argentínával kapcsolatos érdekeik felülírnak bármiféle készséget, amelyet egyébiránt esetleg tanúsítanának a segítségünkre" - fogalmazott egy arról szóló jelentéshez fűzött feljegyzésében, hogy Izrael Skayhawk típusú harci repülőket adott el a dél-amerikai országnak a Falkland-szigeteki háború előtt.

A titkosítás alól feloldott dokumentumokkal kapcsolatban a The Daily Telegraph emlékeztetett arra is, hogy Hernán Dobry könyvében idézte az Isrex izraeli fegyvergyártó argentin kirendeltségének egyik munkatársát, aki szerint Menáhem Begin, a zsidó állam 1977 és 1983 közötti miniszterelnöke gyűlölte a briteket. Begin a palesztinai önálló zsidó állam megteremtéséért küzdő földalatti szervezet, az Irgun parancsnoka volt az 1940-es években. Dov Gruner nevű egyik bajtársát 1947-ben felakasztották a britek. Dobry szerint Begin bosszúként is tekintett az argentin junta felfegyverzésére. "Odafönt Dovnak tetszeni fog ez" - mondta állítólag, miután jóváhagyta a Falkland-szigeteki háború idején a fegyvereladásokat. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?

Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?

A fizetési vita miatt leállt napi 450 ezer hordós szállítás, úgy tűnik, újraindulhat Törökország felé.

2 perce

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.

március 1., 16:12

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.

március 1., 11:45

  • Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.

március 1., 12:40

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája