V4-es barátaink szerint is felesleges a népszavazásunk
További Külföld cikkek
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
Talán nem hallott még róla: október 2-án népszavazás lesz Magyarországon a kötelező betelepítési kvótáról, illetve az ellen. Az ellen a kvóta ellen, ami nagyon úgy néz ki, hogy nem is lesz. És bár a kormány óriási lelkesedéssel kommunikálja, hogy nem vagyunk egyedül a harcban, az egész V4 mellettünk áll, azt már elfelejti elmondani, hogy a hétvégén az összes V4-es ország elmondta a pozsonyi csúcs után, hogy nincs többé kvótaügy, a kvótaügy halott, sőt, volt, aki még oda is szólt Orbánnak, hogy ugyan ne beszéljen már az ellenkezőjéről.
Hogy mennyire ismerik már Orbán Viktort Európában, arra tökéletes példa Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke, korábbi lengyel miniszterelnök, aki előre figyelmeztette a magyar miniszterelnököt, hogy figyelni fogja, mit fog mondani az európai csúcs után Magyarországon, a magyar sajtónak. Nyilván ő is tisztában volt vele, hogy az elért eredményektől függetlenül az éppen futó népszavazási kampánynak megfelelően fog nyilatkozni. Meglepetés: Orbán így is tett.
Szomorú, lemondó nyilatkozatában azt vezette elő Orbán, hogy gyakorlatilag semmit nem értek el a találkozón, marad az EU eddigi menekültpolitikája, tehát égető szükség van a népszavazásunkra is. Mindeközben V4-es partnereink mind sikeres találkozóról beszéltek, illetve arról, hogy a kvótaügy nem téma többé. Könnyű nekik, náluk nem lesz nemzeti sorskérdésnek kikiáltott népszavazás!
Lengyelország
A lengyel kormányfő Beata Szydlo kifejezetten sikeresnek értékelte a találkozót, elmondta, egyetértés volt abban, hogy változtatni kell az eddigi európai migrációs politikán, szerinte a jelenlévő európai politikusok belátták, hogy az nem vált be. (Emlékeztetőül: Orbán ennek szöges ellentettjéről beszélt).
Csehország
A kvóták halottak
− mondta Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, amikor a cseh tévében erről kérdezték őt és vitapartnerét, Robert Ficót, a szlovák kormányfőt. Fico szerint
politikailag ez a téma már nincs napirenden
és hozzátette, hogy a kötelező kvóták témája már az Európai Tanács két legutóbbi ülésén sem volt napirenden.
Szlovákia
Robert Fico szlovák miniszterelnök is sikerről beszélt, szerinte a legfőbb üzenete a csúcsnak az volt, hogy "nem nyitunk meg olyan témákat, amelyek megosztanák a tagállamokat, és amelyekről előre tudjuk, hogy nem fogunk megegyezni". Andrej Kiska szlovák államfő pedig egyenesen elítélte Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentését, ami szerint a pénteki EU-csúcs sikertelen volt.
Kiska szerint Orbán a találkozó célját és értelmét vonta kétségbe kijelentésével. A szlovák államfő szerint az EU eszméjének nem csak hibák, tévedések és problémák ártanak, hanem az is, ha politikusok már csak szitokszóként tudják Brüsszelt emlegetni, és emellett csak a hazai céljaikat tartják szem előtt, az unió jobbítása egyáltalán nem céljuk. Kiska szerint ezért az ilyen politikusok cinikusan leegyszerűsítenek kérdéseket, vagy túloznak.
Spanyol és francia nem
A pozsonyi csúcson abban maradtak az európai vezetők, hogy nem erőltetnek a jövőben a kérdésben olyan dolgokat, amiben nincs egyetértés, márpedig a V4-ek mellett az EU két elég nagy országa, Franciaország és Spanyolország is elutasította az ötletet, így ez minden bizonnyal tényleg süllyesztőbe kerül.