Irán továbbra is szívesen látja az amerikaiakat

2017.01.29. 13:21

Irán nem tesz visszamenőleges hatályú intézkedéseket az állampolgárait kitiltó amerikai rendeletre, minden, érvényes iráni vízummal rendelkező amerikait szívesen lát az országban – idézi az MTI Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnapi Twitter-üzenetét. A barátság azért így sem felhőtlen:

Miközben tiszteljük az amerikaiakat, és különbséget teszünk köztük és az ellenséges amerikai politikák között, Irán viszonozni fogja a lépést állampolgárai védelme érdekében

– tette hozzá Zaríf, aki szerint a beutazási tilalom valójában nagy ajándék az utánpótlást kereső szélsőségeseknek és támogatóiknak. Az iráni hatóságok is attól tartanak, hogy a washingtoni döntés csak tovább szítja a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között, és ezzel a terroristákat hozza előnybe.

Idióták a csalóka álarc mögött

Közben Ali Laridzsáni iráni házelnök képviselők előtt azt mondta, hogy Trump rendelete az amerikai kormány "elképzeléseinek és viselkedésének idiotizmusát" húzza alá. Szerinte ez azt mutatja, hogy Washington "még a saját árnyékától is megijed, de rámutat rasszista és erőszakos jellemvonásaira is, amelyeket a demokrácia és az emberi jogok védelmezőjének csalóka álarca mögé rejt".

Teherán szombaton feldúltan fogadta a hírt, hogy Donald Trump amerikai elnök hét, muszlim többségű ország, köztük Irán állampolgárait kitiltotta az Egyesült Államokból, és válaszlépéssel fenyegetőzött. A tilalom sok iránit érint, akik a márciusi perzsa újév alkalmából azt tervezték, hogy felkeresik az Egyesült Államokban élő hozzátartozóikat. Az Egyesült Államokban legalább egymillió iráni él, és az iszlám köztársaság több tízezer állampolgára látogat el az országba évente.

A világszerte nagy felfordulást okozó, majd egy bíróság által részben felfüggesztett rendeletet világszerte több vezető is nyíltan kritizálta, köztük Theresa May brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár is.