Fülöp, Evelin
13 °C
24 °C

De mit csinált Hillary Clinton az elmúlt 100 napban?

2017.02.17. 07:10
Már ennyi idő telt el azóta, hogy elvesztette a választást. Miben mesterkedik azóta és merre sündörög Amerika első női elnökjelöltje? És hogyan teszi boldogabbá csalódott rajongóit? Vajon utal arra valami, hogy újra indulni fog a választáson?

Hillary Clinton fő tevékenysége november eleje, azaz választási veresége óta nem túl meglepő módon a pihenés: különösebben fontos közéleti szereplést azóta nem nagyon vállalt, de azért itt-ott mégis össze lehetett futni vele. És a brit The Telegraph minden követ meg is mozgatott, hogy összegyűjtse az összes alkalmat, amikor – véletlenül vagy szándékosan – találkozni lehetett Clintonnal.

Hillary Clinton, úgy tűnik, nem a sötét hálószobában és nem is egy koktélbárban igyekezett megbirkózni a vereséggel: rögtön másnap összefutott vele egy csalódott rajongója egy erdei kirándulás alatt, New Yorktól valamivel északra, Chappaquában, ahol Clintonék birtoka is van. Margot Gerster ráadásul pont azért vágott neki a sűrű, csendes és kihalt erdőnek, hogy egyedül maradjon a választási eredmény miatti bánatával. Erre pont Hillary és Bill Clinton meg a kutyáik bújtak elő a fák mögül.

Szép happy end lett volna ez a történet Gerster számára, már túl azon persze, hogy attól még Donald Trump maradt az elnök, de a sztori sajnos itt még nem ér véget. Amikor a nő megosztotta a róla, a háti hordozóban kuksoló kislányáról és Hillary Clintonról készített szelfit, a lenyűgözött hozzászólások mellett Trump támogatóitól sokkal kevésbé kedves szavakat is kapott, sőt, volt, aki halálosan megfenyegette őt. Gerster mindenesetre nem tett feljelentést, inkább szeretné most már elfelejteni az egészet.

Bő egy héttel később, november 20-án hasonló eset történt: akkor egy kis, független Rhode Island-i könyvesboltban szelfizett a bolt demokrata-szavazó alkalmazottjával, aki viszont kicsit zavarba jött, mert úgy érezte, esetleg illetlenség belerondítania az elnök és családjának szabadnapjába. De Clinton megnyugtatta, kedves volt vele, és még a könyvesboltot is csodálatosnak nevezte.

Ezek után nem meglepő, hogy pár nappal később a hálaadásnapi pulykát sem tudta úgy megvenni, hogy ne készüljön fotó a jeles eseményről. Bár még csak két hét telt el a számára alighanem eléggé lesújtó végeredményű választás óta, a fotókat posztolók – és a képek tanúsága – szerint Clinton „nagyon boldognak, kipihentnek és barátságosnak” tűnt. Magával vitte a férjét, a lányát, a vejét és két unokáját is a chappaquai kisboltba.

Ennek ellenére egy héttel a választás után, első nyilvános megszólalásán egy gyerekvédelmi alap rendezvényén még azt mondta, nagyon nehezére esett megjelenni a nyilvánosság előtt. „A múlt héten volt néhány napom, amikor nem vágytam másra, mint hogy egyszerűen csak összegömbölyödjem egy jó könyvvel a kezemben vagy a kutyáinkkal az oldalamon.” Azt is elárulta, nagyon el van keseredve az eredmény miatt.

Decemberben aztán részt vett a Harry Reid szenátorról készült portré leleplezésén, és még pár szót is szólt. Itt már a választások befolyásolására utalt: „Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az úgynevezett álhíreknek valós, az egész világot érintő következményeik lehetnek. És ez nem a politikáról és a pártokról szól. Emberéletek vannak veszélyben” – mondta. Hasonlóan nyilatkozott azon a rendezvényen is, amit szintén decemberben tartottak a demokrata párt támogatóinak. Akkor azt mondtaVlagyimir Putyin számára személyes bosszú volt az amerikai választásba való beavatkozás és Donald Trump győzelemre segítése. 

Az év vége előtt még egy menő New York-i étteremben fotózták le, amint egyedül üldögélve reggelizett: az arca ekkor nevezhető volt teljesen közömbösnek is, de több megszólaló pszichológus szerint szörnyen gyászosan meredt maga elé. Egyébként a Telegraph madárcsicsergős hangulatú cikkével ellentétben sokan tragikusabbnak látták a helyzetet, egy héttel a választás után is készült egy kép, ami arra bizonyítékul terjedt el a neten, hogy mennyire rossz állapotban van Clinton.

Később színházban is látták, sőt, nemcsak látták: ahogy a nézők felismerték őket Bill Clintonnal, tapsolni kezdtek, és páran be is kiabáltak, olyasmiket, mint hogy „Szeretünk, Hillary” vagy „Isten áldja!” Ez egyébként februárban is megismétlődött, csak – mivel már a Broadwayről volt szó – akkor még nagyobb volt a felhajtás. Clintonék előbb az In Transit című musicalt nézték meg, aztán a Sunset Boulevard-t, és mindkétszer álló ováció fogadta őket, meg a rajongók olyan posztjai, mint hogy elmorzsoltak egy könnycseppet, amiért ilyen közel lehettek az ikonjukhoz.

Hillary Clinton januárban viszont megnézett egy Broadway-musicalnél is nagyobb szabású show-t: Donald Trump beiktatását, az eseményre férje oldalán érkezett. Clinton a ceremónia kezdete előtt a Twitteren magyarázta el, miért is van a helyszínen: „Azért vagyok ma itt, hogy kifejezzem a tiszteletemet a demokráciánk és annak mindenen keresztül fennmaradó értékei iránt. Mindig is hinni fogok az országunkban és a jövőnkben.” Trump egyébként a ceremónia utáni ebéden külön kis beszédben köszönte meg Hillary és Bill Clintonnak, hogy eljöttek, és meg is tapsoltatta őket a Capitolium különtermében jelenlévőkkel.

A jövőről beszélt februárban is, amikor megjelent az első videóüzenet, amelyet a választás óta forgatott. A felvételen a Makers nevű feminista videós platform konferenciája közönségének beszél arról, hogy „Akárhány kihívással is szembesülünk, meg vagyok győződve arról, hogy a jövő igenis nőnemű. Elég csak a múlthavi felvonulásra gondolni, amely világszerte emberek millióit villanyozta fel” – utalt a Trump civil és női jogokat tipró intézkedései elleni tiltakozásból szervezett Women's Marchra.

Clinton február közepén aztán már egy aktuálpolitikai megjegyzéstől sem riadt vissza. Miután lemondott Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn – aki félrevezette Mike Pence alelnököt és a Fehér Ház magas rangú tisztségviselőit a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel folytatott januári megbeszélései tartalmát illetően –, Clinton egyik stábjagjának tweetjét osztotta meg.

Flynn volt az ugyanis, aki álhíreket terjesztett arról, hogy egy Comet Ping Pong nevű pizzéria Clintonhoz köthetően gyerekekből álló szexrabszolga-hálózatot tart fenn. Úgyhogy a lemondást a stábtag, Philippe Reines egy szóviccel kommentálta („What goes around, COMETS aroud”), és megosztott vele néhány pizzériai álláshirdetést. Hillary pedig így retwittelte mindezt: „Philippe-nek megvan a maga stílusa, de azzal kapcsolatban igaza van, hogy az álhíreknek valós következményei vannak...”

Mindeközben a Politico egyik szerzője szinte már tényként kezeli, hogy Hillary Clinton négy év múlva újra indulni fog a választásokon, annak ellenére, hogy – és ezt még ők is elismerik – semmilyen informátor soha nem erősített meg semmi hasonlót. A Politico nehezen komolyan vehető cikke olyan „tényekre” támaszkodik, mint például, hogy bár oka lett volna rá, Clinton mégsem záratta be a kampánya végeztével az egyik, több vitát kiváltó intézményét, a Clinton Global Initiative-et. Vagy hogy Clinton „hagyja”, hogy terjedjenek a pletykák az ő esetleges és majdani New York-i polgármester-jelöltségéről, amire nyilván nem lehet más oka, mint hogy életben tartsa hírnevét a politikában. És nyilván ezért foglalkozik Trumppal a Twitteren, noha a választási vereség után a vesztes jelölt „el szokott tűnni” – írja a cikk, elegánsan megfeledkezve arról, hogy négy-nyolc év alatt enyhén szólva is sokat változott a közösségi média felhasználása Amerikában.

A lap legjobb érve talán az, hogy Clinton – hetedszer is – aláírt egy könyvkiadóval egy majdani kötetre. De a Politico szerint kizárt, hogy még egy könyvnyi mondanivalója legyen, így az majd alighanem „valami másra” fog szolgálni. És, mindezeken felül novemberben mondott egy olyan beszédet, amelyben a jövőről beszélt, és nem átallott ebbe a jövőbe saját magát is belefogalmazni. Csakis azért lehetett ez így, mert már akkor biztos volt benne, hogy egyszer még, ha törik, ha szakad, elnök lesz.

Persze mivel a Politico cikke ennyire gyenge lábakon áll, talán inkább afféle sugalmazásról vagy finom ráhatásról lehet szó Clinton felé, amellyel a lap maga is megpróbálná alakítani, és nem csak megfigyelni a politikai életet.