Mitt Romney szerint nem kellene indulniuk a választáson.
A politikust biztonsági őrök kísérték ki az autójához, amikor lövések dördültek.
Tim Scott szenátor pénteken hivatalosan is benyújtotta a szükséges dokumentumokat.
Ő volt Alekszandr Lukasenka kihívója 2020-ban.
Lehet, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke?
„Biztos vagyok benne, hogy lesz jobb választásunk” – fogalmazott.
Az oka egyelőre nem ismert.
Komoly nyomás nehezedik a szabályalkotó bizottságra.
2022. november 26., 07:16
A milliárdos Elon Musk közölte, hogy támogatni fogja Ron DeSantist 2024-ben, ha a floridai kormányzó indul az elnökválasztáson.
Többen is kritikusak a jelenlegi vezetéssel.
A volt elnökjelölt a pénzmosást a szervezetén keresztül végezte.
A négy magyarországnyi területű államban alig tízezer fertőzöttet azonosítottak, közülük 134-en haltak meg.
A republikánusok 87 százaléka még mindig vezető pozícióban látná a volt elnököt.
A republikánus elnök élőben akart kiállni a demokrata kihívója ellen, de ebbe sem Joe Biden, sem a szervező bizottság nem ment bele.
2020. augusztus 28., 06:45
A Fehér Ház rózsakertjében mondott beszéde közben a rezidencia előtt újabb rasszista gyilkosságok miatt tüntettek.
2020. augusztus 24., 21:15
A jelöltállító kongresszuson az elnök azt mondta, a demokraták a levélszavazással és a koronavírussal akarják ellopni a választást.
2020. augusztus 21., 07:42
A Demokrata Párt konvencióján a politikus közölte, kivezeti országát a sötétségből.
Elon Musk pedig feltétlen támogatásáról biztosította a korábban Trump-hívő rappert.
Alig három hét van az elnökválasztásig.
Az iowai kaukusz győztese szülővárosában jelentette be, hogy kiszáll a versenyből, miután a dél-karolinai előválasztáson egy delegáltat sem sikerült szereznie.
A 77 éves milliárdos a Demokrata Párt színeiben akar Trump kihívója lenni.
Korábban nagy esélyesnek tartották az Új Kennedynek becézett texasi demokratát, kampánya viszont nagyon meggyengült.
2019.10.31. 20:31 Módosítva: 2019-11-01 13:15:46
Politikai programja alapján Trump kommunista apokalipszist vizonál, pedig ő csak a skandináv jóléti modellt importálná. De vajon hogyan befolyásolja a 2016-os demokrata előválasztás meglepetésjelöltje, a 78 éves Bernie Sanders esélyeit az októberi szívinfarktusa?
Biden az ukrajnai ügyet magyarázta, Sanders szívinfarktusa után tért vissza. Demokrata elnökjelöltek szerint Trump kezén szárad a kurdok vére.
2019. augusztus 15., 13:57
Ő az egyetlen jelölt a szeptemberi elnökválasztás előtt. Három elődje korrupciós ügyekbe bukott bele.
Tom Steyer saját vagyonából többet költhet kampányolásra, mint a legnagyobb esélyesek.
Johnson szerint már így is túl sok vitát hallhattak a választók a Konzervatív Párton belül.
Azután döntöttek így, hogy Donald Trump kijelentette: nem kívánja nyilvánosságra hozni a bevallását.
2019.04.25. 12:05 Módosítva: 2019-04-25 17:14:33
Joe Biden 30 évesen a fia kórházi ágyánál tette le a szenátori esküt, Trumpot veréssel fenyegette meg, és magasan a legnépszerűbb demokrata politikus. De kampánya nem lesz fáklyásmenet, saját pártjából máris megkapta az első figyelmeztető csapást.
Kitöltött szavazólapját mutogatta a kameráknak Oleg Ljasko, ami súlyos törvénysértésnek számít.
Nem úgy értettem! – mondta aztán Barack Obama alelnöke, de ettől csak nőtt a találgatás.
Bernie Sanders évtizedek óta nem látott fordulatot hozott a demokrata pártban, bejelentette, hogy elindul 2020-ban.
Kamala Harris kaliforniai szenátor is bejelentkezett a demokrata elnökjelöltségért.
Ennyi idő telt el azóta, hogy elvesztette a választást, és már aktuálpolitikai megjegyzést is tett.
Azért volt kérdéses, mert sokáig külföldön élt.
Arnaud Montebourg nevét érdemes megjegyezni, az első televíziós vitán legyőzte a miniszterelnököt.
Az amerikai elnök szerint aki máris kifogást keres, nem méltó az elnökségre. Beszólt Putyin miatt is.
Húsznapos hibahatáron belül sikerült megtippelnie a választás időpontját. Problem?
2016.08.02. 14:30 Módosítva: 2019-02-01 10:50:53
Magyar az egyik fő szervezője a Trumpért rajongó nőszervezeteknek. Varga Ildikó, floridai üzletasszony azért küzd, hogy az amerikaiak megértsék, Trump csak a kampány hevében mond olykor csúnyákat a nőkről. Interjú.
Fontos például, hogy legyenek víziói, és képes legyen csapatot építeni. Obama szerint Clintonnak vannak hibái, de a fő, hogy tudja a dolgát.
Az elnökjelöltek arról vitatkoznak, miért nem vitatkoztak Baló György műsorában.
Tóbiás, Harangozó, Szanyi és Molnár indul a pozícióért.
Már megint mibe keveredett a republikánus jelölt?
2015. december 23., 19:46
A republikánus elnökjelölt gyerekeiről a Washington Post közölt durva karikatúrát, de aztán gyorsan levették.
2015. december 23., 13:00
A republikánusok 39 százaléka őt akarja a párt elnökjelöltjének. És még pár százalék elismeri őt.
Joe Biden alelnök eddig kivárt, de lehet, hogy nagyon elszámította magát.
Másodszor is versenybe száll a republikánus ex-szenátor az elnökjelöltségért.
A New York Times szerint a külügy nem akadályozta meg, hogy az oroszok felvásároljanak egy amerikai uránbányászatban is fontos céget.
Elhallgatta anyja amerikai állampolgárságát, korábban pedig a bíróságot is megsértette.
Az exelnök fiára mért korrpuciós bírság már az ország GDP-jét is befolyásolhatná.
A texasi Ted Cruz a republikánusok radikális szárnyáról érkezik.
A holland induló remek ötlettel szerelné le az eltávolíthatatlannak tűnő aggastyánt.
Elkészült a vizsgálat a brazil Eduardo Campos augusztusi balesetének ügyében.
2014. augusztus 21., 12:06
A repülőbalesetben meghalt Eduardo Campos helyett Marina Silva lesz Brazíliában Dilma kihívója.
A Régiók Pártjának jelöltjét, Oleg Carevet egy tévészereplés után támadták meg, majd a rendőrségre hurcolták.
Nikosz Anasztasziadesz a szavazatok 51,1 százalékát szerezte meg az exit poll szerint.
„Büszke vagyok, hogy én lehetek az Egyesült Államok elnöke” – mondta az alelnök, egy nappal Obama esküje előtt.
Könyvmániás Árpi Bácsi? Könyvtárbanszületett Feri Bácsi? Faölelő Laci Bácsi? Fénymásolós Pali Bácsi? Na ne röhögtessenek! Áder János képes megfékezni a zsidóhalakat is, ő az ideális elnökjelölt.
Szanyi Tibor csak pártelnök akar lenni, nem miniszterelnök-jelölt. Szerinte az EP-választást már most nyerné az MSZP, 2014-re pedig tán a parlamentit is.