Észak-Korea rakétahajtóművet tesztelt
Kim Dzsongun észak-koreai vezető jelenlétében egy új, nagy teljesítményű rakétahajtóművet tesztelt a kommunista ország, közölte a KCNA állami hírügynökség vasárnap. A KCNA szerint Kim Dzsongun az észak-koreai műholdak fellövésére használt Szohe rakétakísérleti telep területén a Tongcsang-ri indítóállomáson kísérte figyelemmel a Nemzetvédelmi Tudományok Főiskolája által fejlesztett rakétahajtóművel végzett földi kísérleteket, írta az MTI.
Az új hajtómű segít majd abban, hogy Észak-Koreának "világklasszis műholdindítási képessége legyen" - írta a KCNA. Szakértők szerint viszont a kommunista rezsim nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáihoz kívánja hasznosítani az új típusú hajtóművet.
Kim a mostani tesztet történelmi jelentőségű eseménynek nevezte, amely a dzsucse alapjaira építkező rakétaipar újjászületését jelzi. Szerinte az egész világ "hamarosan látni fogja, milyen jelentőséggel bír a ma kivívott, nagyszerű győzelem" - közölte a KCNA.
Phenjan eddig öt nukleáris kísérletet hajtott végre és egy sor tesztet ballisztikus rakétával. Kormányzati tisztségviselők és szakértők is azon a véleményen vannak, hogy Észak-Korea nukleáris robbanófejek hordozására képes ballisztikus rakéták fejlesztésén dolgozik, amelyekkel elérheti az Egyesült Államokat is.