Nagy robbanás és tűz a damaszkuszi repülőtérnél
Nagy erejű robbanás rázta meg csütörtök reggel a szíriai fővárost. Feltehetően Izrael mért légicsapást a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet fegyverraktárára a damaszkuszi nemzetközi repülőtér közelében, írja az MTI a konfliktus fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) jelentése alapján.
A londoni központú szervezet igazgatója, Rami Abdel Rahman azt mondta: a robbanást hallani lehetett szerte a fővárosban. Más szervezetek is hírt adtak a detonációról, de az oka egyelőre nem tisztázott.
Feltehetően izraeli légicsapás okozta a robbanást a damaszkuszi reptérhez közeli fegyverraktárnál, ahol az Iránból rendszeresen, légi úton érkező fegyvereket tárolják. Az első hírek szerint csak anyagi károk keletkeztek, áldozatok nincsenek.
A légicsapás megfelel Izrael politikájának
Jiszráel Kac, az izraeli hírszerzési miniszter ugyan nem erősítette meg, hogy Izrael hajtotta végre a légicsapást, azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez teljes mértékben megfelel az izraeli politikának. Kac elmondta, hogy Jeruzsálem általában intézkedik, ha hírszerzési információkat kap a Hezbollahnak szánt iráni fegyverek érkezéséről és értesülések szerint a légicsapás előtt három iráni repülőgép ért földet a damaszkuszi repülőtéren.
Izrael többször intézett támadást különféle célpontok ellen a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta. A hétvégén a Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló egyik milícia bázisát bombázta a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén. Abban a csapásban a milícia három tagja életét vesztette, két harcosa pedig megsebesült.