155 találat az Indexről, és a környékéről.
A két legnagyobb szír város reptere teljesen leállt.
Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta.
Damaszkusz közelében hangos robbanásokra lettek figyelmesek az emberek.
Hatan meghaltak a merényletben.
Emiatt az iraki kormányfő is ellátogatott Szíriába.
Sérültekről egyelőre nem tudni.
A sérülteket különböző fokú égési sérülésekkel szállították kórházba.
Csütörtök óta három rakétatámadást jelentettek szíriai katonai célpontok ellen.
A szíriai légvédelem közölte, sok rakétát még a levegőben megsemmisített.
Megalapozatlannak tartják a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet vádjait.
A támadás anyagi károkat is okozott.
Megvan az oka, hogy Budapestnek miért nem volt esélye.
Az érintett bázisokat információk szerint Irán-barát milíciák használják.
Több robbanószerkezet is volt.
Az Egyesült Államok sem finomkodott, szinte azonnal jött a válaszcsapás.
Kevesebb menedékkérővel számolnak a jövőben.
2020.02.07. 23:42 Módosítva: 2020-02-08 17:27:56
Egy föld alatti kórházban hősiesen küzdenek a felszínen dúló háború borzalmai ellen. A szír háborúról szóló dokumentumfilm indul az Oscar-díjért is.
Pár nappal azután ment Szíriába az orosz elnök, hogy meggyilkolták az iráni kémfőnököt, Kászim Szulejmánit.
2019 szeptember 11., 11:01
Ez rendkívüli módon bosszantaná az EU-s partnereket.
Napokon belül ez a harmadik ilyen támadás.
A szír fővárosban ritka a terrorcselekmény, mióta kiűzték az Iszlám Államot a városból.
A hírügynökségek rakétákról és ellenséges célpontok elfogásáról számolnak be.
2018 szeptember 15., 23:55
Az izraeli sajtó szokás szerint nem kommentálta a történteket.
Jeruzsálem napján Izrael ellen tüntettek több közel-keleti fővárosban. Zászlóégetés is volt.
A szír kormányerők végső támadásra készülnek, a lázadók a damaszkuszi orosz követséget lövik.
2018.02.27. 19:22 Módosítva: 2018-08-07 13:54:43
Négyszázezer ember éhezik a lassan öt éve tartó ostromban. Gúta sorsa nem is olyan kicsiben mutatja meg a szíriai polgárháború szomorú dinamikáját.
Most már végképp nem érteni, ki kivel van Szíriában.
Hat gyerek meghalt.
Az Iszlám Állam elkezdte megdolgozni Damaszkusz városát.
Két másik merényletre készülő embert még a robbantás előtt elfogtak.
A felkelők ezt állítják, a hadsereg tagad.
Izrael légicsapást hajtott végre a Hezbollah síita radikális szervezet fegyverraktára ellen Szíriában.
A bevetett szarin szíriai laborokban készülhetett.
Előbb a szíriai fővárosban, a bíróság épületénél történt 25 életet követelő merénylet, majd újra robbantottak. Egyelőre semelyik szervezet sem vállalta magára a robbantást.
Két alkalommal is aknagránátok csapódtak be a nagykövetség épületénél Szíria fővárosában.
Sérültekről nincs hír, az oroszok szerint provokáció történt.
A kormány szerint a felkelők mérgezik a vizet.
Legalábbis a szír állami média ezt állítja.
Először egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, majd felrobbant egy kocsiba rejtett pokolgép is.
Egy hónapig lesz mit enniük a szíreknek.
Damaszkuszban ugyan még volt lövöldözés, de az ENSZ-megbízott szerint ezek kezelhetőek lesznek.
2016.02.24. 20:32 Módosítva: 2016-08-30 17:18:44
2015 október: nem lehet a menekültkvótáról népszavazást kezdeményezni. 2016 február: De, lehet!
A damaszkuszi és a homszi merényleteket az Iszlám Állam vállalta magára.
Zahrán Allús az egyik legerősebb felkelőcsoport, az Iszlám Hadsereg vezetője volt.
Zahran Allus fontos katonai vezető volt.
2015.11.19. 08:15 Módosítva: 2015-11-19 12:52:15
Fegyvernyugvást akartak Damaszkusztól keletre a szíriai hadsereg és több lázadócsoport között.
A zsidó állam nem először avatkozik be szőrmentén a polgárháborúba.
2015 szeptember 1., 13:40
A terrorszervezet harcosai az utcai harcokban öt kilométerre közelítették meg a főváros szívét.
2015 augusztus 12., 11:18
Egy iszlamista felkelőcsoport legalább ötven rakétát lőtt ki a főváros lakónegyedeire.
Három aknagránát csapódott be az iskolába.
2014 szeptember 21., 13:58
Melbourne a legélhetőbb város, Damaszkusz a legrosszabb hely a világon.
Pénteken főleg a város keleti részét lőtték a szírek. A külvárosban is összecsapások voltak.
Az áldozatok között 18 gyerek is van.
Egy éven át ostromolták a települést Damaszkusznál.
Félnek, hogy nemsokára halottakat fognak enni, ezért engedélyezték az eddig tiltott húsokat.
Két autó robbant fel a háta mögött, a szíriai híradós mégsem állt fel a székéből.
130 halottja lehet egy damaszkuszi támadásnak. Egy iskola mellett is bombát robbantottak.
2013 szeptember 14., 19:13
A szír hadsereg a lázadók állásait támadta az egyik legjelentősebb keresztény városban is.
Hitelesnek mondott felvételek a vegyi támadásról. Nem Aszad, csak katonák akarták a gáz bevetését?