Kisbusz hajtott a tömegbe Barcelonában, 13 halott, több mint 100 sérült
További Külföld cikkek
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
- Ezeket lehet tudni a magdeburgi támadás feltételezett elkövetőjéről
- Német sajtó: már legalább 5 halottja és több mint 200 sérültje van a magdeburgi támadásnak
- Vámokat vetne ki az Európai Unióra Donald Trump
- Donald Trump óriási boszorkányüldözést tervez a sajtóban
- Több száz méteren át a tömegbe hajtott egy kisbusz Barcelona egyik népszerű turistautcájában csütörtök délután
- Legkevesebb 13 ember meghalt, több mint 100-an megsérültek, sokuk állapota válságos.
- A merénylő gyalog menekült el, tart a hajtóvadászat utána
- Két embert két másik katalán városban fogtak el a támadással összefüggésben
- A terrortámadást az Iszlám Állam vállalta magára
- A rendőrség szerint egy több száz kilométerre történt korábbi kettős robbanás is valahogy összefügghet a merénylettel
- Egy barcelonai ellenőrző pontnál egy férfi nekihajtott két rendőrnek, lelőtték, de ennek nincs köze a terrortámadáshoz
- Péntek hajnalban hasonló támadás volt Barcelonától 120 kilométerre, de a rendőrség lelőtte a négy merénylőt, akik hét embert sebesítettek meg autójukkal.
- Nem kizárt, hogy magyar sérültje is van a barcelonai merényletnek
Barcelona belvárosában egy fehér furgon a járókelők közé hajtott csütörtök délután. A kisbusz 530 méteren keresztül hajtott az emberek között a La Ramblán, mielőtt egy kioszknak ütközött.
A katalán belügyminiszter késő este azt mondta, hogy legkevesebb 13 ember meghalt, több mint 100-an pedig megsérültek, közülük 15 ember állapota válságos. Az áldozatokról egyelőre azt tudni, hogy egyikük belga állampolgár, hárman németek. A hatóságok szerint legkevesebb tizennyolc ország állampolgárai vannak az áldozatok, vagy a sérültek között.
Spanyol hatósági forrásra hivatkozva a Mirror arról ír, hogy
Ezt a külügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg, csütörtök este még nem jött hír magyar érintettről.
A rendőrség szerint egyértelműen terrortámadás történt. Az IS Amaq hírügynöksége szerint az Iszlám Állam vállalta magára a barcelonai merényletet.
Még keresik a merénylőt
A katalán rendőrfőnök késő esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kisbuszt vezető merénylő gyalog menekült el a helyszínről, de több szemtanú is személyleírást adott róla. Korábban annyit lehetett tudni, hogy egy 170 centiméter magas férfit kerestek, aki fehér pólót viselt. Nincs arra utaló jel, hogy a támadónál fegyver lett volna.
Elfogtak két embert a támadással összefüggésben, de a rendőrség szerint nincs köztük a kisbuszt vezető merénylő. Az egyik férfi az észak-afrikai spanyol enklávéban, Melillában, a másikuk Marokkóban született. Egyiküket Alcanarban, a másikat Ripollban, vagyis mindkét esetben Barcelonától messzebb fogták el.
A rendőrség szerint egy szerda esti, a Barcelonától 200 km-re lévő Alcanarban lévő robbanásnak is köze lehet a kisbuszos támadáshoz. A városban egy robbanásban összedőlt egy ház, egy ember meghalt, heten megsérültek. Volt egy második robbanás is csütörtökön, amikor már a tűzoltók a helyszínen vizsgálódtak, és gázrobbanásra gyanakodtak. Péntek hajnalban azonban a rendőrség már arról beszélt, hogy a házban robbanószereket készíthettek. Azt még nem tudni, hogy pontosan hogyan kötődhet a végül két áldozatot és több mint tíz sérültet követelő kettős robbanás a csütörtöki gázoláshoz.
Éjszaka rendőrségi akció kezdődött a Barcelonától nem messze a tengerparton fekvő Cambrilsban, a lakosokat arra kérték, hogy maradjanak otthon.
Azonosították az egyik gyanúsítottat
Nem tudnak magyar érintettről
A barcelonai főkonzulátushoz csütörtök estig nem érkezett jelentés magyar érintettről, egy magyar jelentkezett tájékoztatásért, tájékoztatta az MTI-t a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, és minden szükséges konzuli segítséget megadnak a kinti magyaroknak.
A La Ramblán elkövetett támadáshoz használt kisbuszban egy spanyol útlevelet találtak, ami egy marokkói származású férfi nevére szólt. Ezzel párhuzamosan kiadtak egy képet egy Driss Oukabir nevű férfiről, akinek a nevén a támadáshoz használt kisbuszt bérelték.
Több spanyol lap is megírta, hogy a 28 éves férfi az egyik elfogott gyanúsított. A különböző lapok szerint a férfi francia állampolgár, és Marseille-ből származott, de a Barcelonától több száz kilométerre északra lévő Ripollban lakott. Az El País szerint a marokkói származású férfi egy ideig börtönben ült Spanyolországban, 2012-ben szabadult. Idén járt Madridban is.
A TVE és a La Vanguardia is arról számolt be, hogy Oukabir maga jelentkezett Ripollban a rendőrségen. Azt állította, hogy ellopták a feltehetően a kisbuszban megtalált iratait, amiket szerinte az öccse vitt el. A rendőrség egyelőre vizsgálja a férfi állításait.
A katalán média szerint a rendőrség egy második kisbuszt is keresett, és egy furgont lefoglaltak a Barcelonától 70 km-re lévő Vicben. Egyelőre erről sem tudni, hogyan kapcsolódik a gázolásos támadáshoz.
Lelőttek egy embert egy ellenőrző pontnál
A városban a merénylet után felállított egyik rendőrségi ellenőrző pontnál nem állt meg, és elütött két rendőrt egy fehér Ford Focus, a rendőrök rálőttek. Három kilométerrel messzebb találták meg az autót, és benne a halott sofőrt. Az autó környékét tűzszerészekkel is átvizsgálták. Az egyik rendőrnek eltört a combcsontja. A késő esti sajtótájékoztatóján azonban a katalán rendőrfőnök megerősítette, hogy az autó sofőrjének minden bizonnyal nem volt köze a terrortámadáshoz.
A rendőrség azt is tisztázta, hogy senkit sem tartottak túszként fogva semmilyen étteremben. A támadás után sokáig több helyi lap is arról írt, hogy a kisbuszból kiszálló sofőr bemenekült egy török étterembe, ahol túszokat ejtett. A Reuters helyi forrásokra hivatkozva azt írta , két fegyveres túszejtő is lehetett.
🆘‼️👮🔥 #Spain: The confirmation! After attacking with a van, two armed men have entered a restaurant in #Barcelona! CAUTION! pic.twitter.com/QPL0qWQqJS
— Onlinemagazin (@OnlineMagazin) 2017. augusztus 17.
A rendőrség cáfolta azokat a híreket is, hogy lövöldözés lett volna közvetlenül a támadás után.
Az egyik legforgalmasabb részen történt
A La Rambla, ahol a kisbuszos támadás történt, az egyik legforgalmasabb turistautca Barcelonában. Ez a legsúlyosabb terrortámadás Spanyolországban a 2004-es madridi vasúti robbantások óta, amiben 192-en haltak meg.
Helyszíni beszámolók szerint sokan a közeli boltokba, kávézókba menekültek a kisbusz elől. „Egy hangos zajt hallottunk, és mindenki menekülni kezdett. Több embert is elgázolhatott. Borzasztó volt, pánik tört ki" – mondta egy fiatal a BBC-nek.
Egy másik szemtanú arról beszélt, hogy a rendőrség beterelte őket egy pénzváltóba, és egy órán keresztül ott bújtak el.
A rendőrség azt kérte, hogy senki ne menjen a Placa Catalunya környékére, és a környék metró- és vasútállomásait is lezárták. A közeli Via Laietanát is kiürítették a rendőrök, a boltokból is elküldték az embereket, és mindenkit arra kértek, hogy maradjon otthon.
Egy olvasónk azt írta későn este, hogy kinn rekedtek az utcán, mert senkit nem engednek vissza a La Ramblára, ahol a szállásuk van, és egyáltalán nem tudni, mikor nyitják meg újra.
A következő napokban is megerősítik a rendőri jelenlétet a La Rambla környékén.
Cambrilsban négy merénylőt lőttek le
Péntek hajnalban a Barcelonától 120 kilométerre fekvő Cambrilsban is a járókelők közé hajtott egy autó, hét embert megsebesítve, kettő állapota válságos. A rendőrség üldözőbe vette az Audit és likvidálta a négy férfit, akiken robbanómellények voltak, amelyeket nem volt idejük működésbe hozni.
Sorra ítélik el a terrortámadást
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, és azt írta, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal. Azt mondta, megerősítik a biztonsági intézkedéseket. Háromnapos gyászt rendeltek el Spanyolországban. Pénteken délben pedig a Placa Catalunyán egyperces néma csenddel emlékeznek meg az áldozatokról.
Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök VI. Fülöp spanyol királynak és Spanyolország valamennyi polgárának. A Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig azt írta, hogy „mély megdöbbenéssel értesült a barcelonai terrortámadásról és a leghatározottabban elítéli a gyáva merényletet."
Donald Trump amerikai elnök először részvétét fejezte ki, a következő Twitter-posztjában pedig arról írt, hogy könyörtelen bosszút állna, egy amerikai tábornok kivégzési módszeréről posztolva üzent a terroristáknak. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter azt üzente a világban a terroristáknak, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei eltökélték, hogy megtalálják őket.
Többek között Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök, Donald Tusk az Európai Tanács elnöke, és Antonio Tajani az Európai Parlament elnöke is elítélte a támadást.