Merkel fizessen Hitlerért?

Lengyelországot igazságot kér, azt, ami őt illeti, aki pedig máshogy gondolja, tanulmányozza a történelmet – mondja Beata Szydło lengyel miniszterelnök, beállva azon jobboldali politikustársai közé, akik látszólag komolyan vetik fel, hogy Németország fizessen a Harmadik Birodalom és a világháború okozta károkért.

Az anyagi jóvátétel régi bűnökért mint műfaj persze nem ismeretlen, Németország mostanában például volt gyarmatával, Namíbiával egyezkedik, hogy miként fizessen némi jóvátételt az I. világháború előtti brutális politikájáért, az afrikai „elfeledett népirtásért”. És az nem kérdés, hogy a II. világháború Lengyelországban szedte arányaiban a legtöbb áldozatot: az ország lakosságának ötöde halt meg, Varsót gyakorlatilag földig rombolták, a pusztítás más városokban is óriási volt.

Lengyel viszonylatban azonban a jóvátétel már csak azért is erősen problematikus, mert arról Lengyelország korábban már többször lemondott. Ráadásul – szemben az afrikai posztkoloniális lelkiismeret-furdalással – az, aki újra elővenné a II. világháborús jóvátételek idáig lezártnak hitt kérdését, olyan konszenzust borítana fel, ami némileg az egész európai renddel összefügg.

A mostani követelést Lengyelország továbbra is legmeghatározóbbnak mondott politikusa, Jarosław Kaczyński dobta be: a kormányzó PiS elnöke a júliusi pártkongresszuson azt állította, hogy Lengyelország soha nem mondott le 1945 után a Németországgal szembeni anyagi igényeiről, majd egyenesen arról beszélt, hogy

a lengyel kormány nagy történelmi ellentámadásra készül.

Az EU-val a bíróságoktól a kvótaügyön át az erdőkig több fronton hadban álló jobboldali lengyel kormánypártból ezután a miniszterelnök-helyettes Mateusz Morawiecki és a védelmi miniszter Antoni Macierewicz is támogatólag nyilvánult meg a kérdésben, majd jött Beata Szydło, most tehát már miniszterelnöki szinten kérnek jóvátételt Németországtól.

6 billió dollárt kérnének?

„Óriási összegekről beszélünk” – mondta az ultrakonzervatív katolikus Radio Maryjában Kaczyński, de hogy ez mégis mennyi lenne, arról a legkülönfélébb becslések vannak forgalomban, egy lengyel jobboldali lap egyenesen 6 billió dollárról írt valamiért. Közben a szintén jobboldali Republika TV már az auschwitzi kapu fölötti feliratra hajazó „Reparationen machen frei”, („a kártérítés szabaddá tesz”) photoshoppolt képet tett fel az oldalára.

A kártérítési igény a kritikus kommentárok szerint sokkal inkább politikai játszma, amivel Kaczyński a németekkel szembeni ellenérzésekre játszik rá. Kaczyński oroszellenessége mellett korábban is gyanakvással viszonyult Németországhoz, most pedig az akut EU-s konfliktusok, a lengyel jogállamisággal kapcsolatos uniós vizsgálatok miatt is próbálhat visszavágni: ezekért a Lengyelország ellen már a kampányában is kőkemény fellépést követelő Macron mellett nagyrészt Berlint okolja. Miközben a német tulajdonú lengyel médiacégeket is támadják, az egyébként teljesen érthető történelmi fájdalmakat politikai stratégiákra használják – az újdonság, hogy orosz után most már német viszonylatban is.

Ez otthon bejönni látszik: a lengyel közvéleményben a kutatások szerint közel kétharmados támogatottsága van a jóvátételnek. A jobboldali lengyel pártsajtó közben már ott tart aktuális ellenségeik és a nácik összemosásában, hogy „a baloldali Hitlerről” közöl címlapot, mondván a Führer vega állatvédő drogos volt, eutanázia- és abortuszpárti – nyilván balos volt tehát, mi más.

Ezt mintha már rendezték volna

A gond csak az, hogy egyelőre nagyon kérdéses a jóvátételi igény jogi alapja. A 1945 utáni új világrendben a Szovjetuniónak fizetett német háborús jóvátétel egy része a lengyeleknek ment volna, valószínűleg azonban ebből nem lett semmi, és a szovjetek az ötvenes években le is mondtak arról, hogy az NDK-t ezen a címen tovább szipolyozzák. Ekkor Lengyelország is lemondott a jóvátételről – ezt azonban most a lengyel jobboldal érvénytelennek tekinti, mondván, az akkori Lengyelország szovjet bábállam volt, azt nem lehet szuverénnek tekinteni. Ez azonban alapvetően áll szemben azzal, hogy a nemzetközi jogban a posztkommunista országok jogfolytonosak 1990 előtti önmagukkal, ahogy a hazai jogban sem szűnik meg a korábbi döntések érvényessége pusztán azért, mert a rendszerváltás előtt születtek.

Lengyelország ráadásul a rendszerváltás után kétszer is rendezte a kérdést már az újraegyesített Németországgal: a német–lengyel jószomszédi egyezmény keretében Németország rábólintott, hogy a világháborús kompenzáció gesztusaként félmilliárd márkát adjanak egy varsói alapítványnak, 2 milliárdot pedig a náci kényszermunkatáborok lengyel áldozatainak fizettek ki. A 2004-es EU-s csatlakozásnál Lengyelország újra deklarálta, hogy nem igényel újabb kártérítést.

A kérdés a kormányzó PiS-en belül is vitákat kelt. A varsói külügyminiszter-helyettes előbb egyértelműen szembement Kaczyński véleményével. „Függetlenül attól, hogy ma mit gondolunk a kérdésről, a lengyel jogrendszer abból indul ki, hogy az 1953-as lemondó nyilatkozat a lengyel állam jogerős, egyoldalú aktusa volt” – mondta Marek Magierowski, a tárcája azonban egy napon belül visszakozott: a jóvátétel kérdése további elemzést igényel, hangsúlyozták már ekkor óvatosan.

Úgy tűnik, a bíróságokba való politikai beavatkozás vétója után ismét Andrzej Duda tűnhet fel nyugatias államfőnek: a PiS által delegált, korábban Kaczyński hű emberének számító köztársasági elnök kabinetfőnökén keresztül már óvatosan elhatárolódott a jóvátétel ötletétől.

A választás előtt álló Németország egyébként visszakézből elutasította az egész felvetést – közben azonban a lengyelek egyre magasabb szinten állnak bele az egészbe. Más kérdés, hogy csak erősen szelektíven nyúlnának az 1945-ös világrendezéshez: a határok természetesen maradnának, noha Lengyelországot akkor tolták nyugatabbra, mai helyére, nagy kiterjedésű, korábbi német területeket adva nekik.