Putyin Tucker Carlsonnak: Soha nem ajánlottam fel ukrán területeket Orbán Viktornak
További Külföld cikkek
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
A régóta beharangozott interjút Vlagyimir Putyin orosz elnök hosszas történelmi és történetfilozófiai fejtegetéssel kezdte, amelyben Oroszország „ezeréves múltját” taglalta.
Kifejezését adta annak a régi orosz geopolitikai látásmódnak, amely szerint az ország nyugatról sebezhető. Odáig ment vissza, hogy Batu kán megtámadta a birodalmat, és leszakította róla a nyugati területeket, amelyhez Kijev is tartozott. Értelmezése szerint ezután jött létre a Moszkva központú birodalom, míg a leszakított részek egy nyugat-európai erőközpont felé kezdtek gravitálni – ami akkortájt a Lengyel–Litván Unió volt.
Putyin újra megismételte azt a kijelentését, hogy Ukrajna létrejötte nem köthető semmiféle etnikai entitáshoz.
Elmondása szerint az »ukrán« szó eredetileg annyit tett, hogy az »emberek, akik a peremvidékeken élnek«, és ily módon történelmileg az ukránokat ellengyelesedett oroszokként írta le.
Az orosz elnök láthatóan komolyan felkészült ennek a háttérnek a felfestéséhez, és annyira komolyan gondolta, hogy a műsorvezető ellenvetésére, hogy talán túl messziről kezdte a téma felvázolását, előre bekészített levéltári dokumentumokat vett elő.
Putyin hosszasan fejtegette Lengyelország kollaborációját a náci Németországgal. Ezután arról beszélt, hogy mivel ezek a területek a Szovjetunióhoz kerültek, olyan területekkel együtt, amelyek korábban például Magyarországhoz is tartoztak, egyértelműen látható, hogy Ukrajna valójában egy mesterséges állam.
Tucker Carlson kérdésére, hogy felajánlott-e valaha Orbán Viktornak területet Ukrajnából, Putyin határozott nemmel válaszolt.
Közölte, hogy erről soha nem is beszélgettek a magyar miniszterelnökkel, azt azonban mosolyogva megjegyezte, hogy az azért lehetséges, hogy az ott élő magyarok örülnének annak, ha visszakapnák ősi földjüket. Arról is mesélt egy történetet, hogy amikor még a szovjet időben Ukrajnában utazott, akkor hallott embereket oroszul és magyarul beszélni, de ukránul soha.
Azt az érvelést is megismételte, hogy
a Nyugat korábban megígérte, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. Elmondása szerint ezt az ígéretet öt alkalommal szegték meg.
Úgy fogalmazott, hogy Amerika volt az, amely kiengedte a szellemet a palackból. (Arról nem ejtett szót, hogy a NATO bővítése szuverén államok önkéntes csatlakozásával történt.)
Akár a NATO része is lehetett volna Oroszország
Visszaemlékezett arra, hogy amikor Bill Clinton akkori amerikai elnökkel beszélt, megkérdezte tőle, hogy Oroszország csatlakozhat-e a NATO-hoz. Ahogy felidézte, Clinton először megengedő volt az ügyben, de mikor másnap beszélt a tanácsadóival, már kategorikusan elutasította a lehetőséget. Felvetette, hogy amennyiben akkor igent mond, Oroszország akár a NATO része is lehetett volna. A problémákat így arra vezette vissza, hogy a Szovjetunió szétesése után a Nyugat nem fogadta őket szívesen.
Putyin aláhúzta, hogy a döntéseket az Egyesült Államokban nem azok hozzák, akiket megválasztottak, hanem a titkosszolgálatok vagy az adminisztráció tagjai. Azt is megismételte, hogy Ukrajna semlegességének feladása, és a NATO-hoz való közeledése annak ellenére történt, hogy a Nyugat korábban Oroszországnak másként ígérte. Azt azonban ismét meg kell jegyeznünk, hogy ez az orientáció valójában a szuverén Ukrajna önálló döntése volt.
Amikor Carlson az ukrajnai béke lehetőségéről kérdezte, Putyin azt mondta:
Ha tényleg véget akarnak vetni a harcoknak, akkor abba kell hagyniuk a fegyverszállításokat. Néhány héten belül vége lesz. Ennyi.
Putyin szerint hisztériakeltés a globális háborúval való fenyegetés
Az orosz elnök azt állította, hogy nincs semmilyen követelése, mondjuk, Lengyelországgal vagy a balti államokkal szemben. Csupán abban az esetben rendelne el támadást ellenük, ha azok megtámadnák Oroszországot (bár azt nem közölte, hogy pontosan mely határok megsértését tekintené támadásnak). Putyin a globális háborúval való fenyegetést a józan ésszel szemben állónak és hisztériakeltésnek tartja.
Egyértelmű, hogy önök voltak. Nekem aznap éppen más dolgom akadt
– válaszolta arra a kérdésre, hogy ki robbantotta fel az Északi Áramlat 2 gázvezetéket. Azt is hozzátette, hogy az egyik cső teljesen sértetlen állapotban van, és bármikor elkezdhetnének azon keresztül – illetve a Jamal-vezetéken keresztül – gázt szállítani Európának.
Putyin ismét felemlegette Ukrajna „nácitlanítását” mint a háború egyik célját. Ez volt az egyik indoka arra is, hogy miért nem lehet még vége a háborúnak – elmondása szerint ezt a célt addig még teljesíteni kell. Arról is beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij annak ellenére támogatja a neonácikat és a nacionalistákat, hogy apja a náci Németország ellen harcolt a háborúban. Saját felvetését azzal magyarázta meg, hogy az ukrán elnök megválasztása után inkább úgy döntött, hogy nem háborgatja ezeket a csoportokat, ugyanis túl erősek. Emellett az orosz elnök most először fejtette ki, mit is ért pontosan „denacifikáció” alatt.
Ez mindenféle neonáci mozgalom betiltását jelenti. Meg kell szabadulnunk azoktól az emberektől, akik fenntartják ezt a koncepciót, támogatják ezt a gyakorlatot, és megpróbálják megőrizni azt
– fogalmazott.
Szankciókat hozhatnak Tucker Carlson ellen az interjú miatt
A beszélgetés biztosan bőven szolgáltat majd témát az elkövetkező napokban, de már a megjelenése előtt is viták kereszttüzébe került. A kétórás interjú miatt a Fox News egykori műsorvezetője összetűzésbe kerülhet az Európai Unióval – mondta a Newsweeknek Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament jelenlegi tagja.
A törvényhozó – aki felszólította az EU-t, hogy vizsgálja meg a Carlson elleni „beutazási tilalom” bevezetésének lehetőségét – Donald Trump volt elnök és Putyin „szócsövének” nevezte Carlsont, hozzátéve:
Mivel Putyin háborús bűnös, és az EU szankciókkal sújtja mindazokat, akik segítik őt, logikusnak tűnik, hogy a Külügyi Szolgálat az ő ügyét is megvizsgálja.
Az EU Külügyi Szolgálata (EEAS) a blokk diplomáciai karja, amely a külpolitikáért felelős. Ahhoz, hogy egy személyt szankciós listára tegyenek, bizonyítékokat kell benyújtani számukra. Ha az EEAS ezeket elegendőnek ítéli, akkor az Európai Tanács – az EU nemzeti vezetőiből álló testület – elé terjesztheti, amely végső döntést hoz a szankciók elrendeléséről. A tagállamok vezetői közvetlenül a tanácson keresztül is javasolhatnak szankciókat.
Az amerikai újságíró védelmére kelve Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója az X-en (korábban Twitteren) azt írta: „Ne fáradjanak, ezt úgysem fogjuk hagyni!”
Carlson szerint az angolszász sajtó félrevezeti a közönségét
Ahogy arról az Index is beszámolt, február elején Moszkvában látták felbukkanni Tucker Carlson amerikai jobboldali véleményvezért. Egy ideig nem lehetett tudni látogatásának részleteit, ugyanakkor azt már jelezte, hogy szívesen készítene interjút Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, viszont a Kreml sajtótitkára akkor azt mondta, hogy egyelőre nincs tervben a beszélgetés.
Carlson kedden erősítette meg, hogy interjút készít az orosz elnökkel. Carlson az első amerikai, akinek erre lehetősége van Putyinnal azóta, hogy Oroszország lassan két esztendővel ezelőtt megkezdte a teljes körű inváziót Ukrajna ellen.
Carlson szerint „az angol nyelvű országok lakossága rosszul informált az ukrajnai háborúról, mert senki sem mondta el nekik az igazságot”. Szerinte a nyugati média félrevezeti a közönségét.
Tucker Carlson tavaly augusztus végén interjút készített Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is. A beszélgetésben főleg az orosz–ukrán háborúról volt szó. Orbán Viktor akkor úgy nyilatkozott, hogy abban a pillanatban vége lenne a konfliktusnak, ha Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök beszél Tucker Carlson amerikai televíziós műsorvezetőnek adott interjúja közben Moszkvában.
Képaláírás: Vlagyimir Putyin orosz elnök beszél egy interjú során Tucker Carlson amerikai televíziós műsorvezetővel Moszkvában Oroszországban 2024. február 6-án. Fotó: Gavriil Grigorov / Pool / AFP )