Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Alagúttűz Svájcban

2001.10.24. 20:30
Kapcsolódó cikkek (1)
Tízen meghaltak, és többen megsebesültek abban a svájci alagútbalesetben, ahol két kamion ütközött össze, majd erős tűz ütött ki. A baleset hosszú időre megbénítja a teherforgalmat, hiszen az alternatív utat a rossz idő miatt fél évre is lezárhatják.

Tízen meghaltak, és többen megsebesültek a svájci Gotthard-alagútban történt balesetben: két kamion frontálisan ütközött a 17 kilométeres alagút szélétől másfél kilométerre. A rendőrség szóvivője szerint az egyik kamion vezetője meghalt, míg az alagútból hat sebesültet hoztak ki.

A mentés folyik

A baleset után erős tűz ütött ki, és vélhetően kigyulladt az egyik kamion rakománya is - gumiabroncsok -, a sűrű füst és a nagy meleg miatt a mentősök nem tudnak bemenni az alagútba. A hatóságok szerint a kétsávos alagút teteje beomlott. Az áldozatok és sebesültek pontos száma nehezen határozható meg, négy mentőhelikopter a helyszínen várja, hogy további sebesülteket menekítsenek ki az alagútból.

A Szent Gotthárd-alagút az egyik legfontosabb európai észak-déli útvonalon van, napi mintegy 18 ezer jármű halad át rajta. 1980-ban nyílt meg, s 16,3 kilométerrel a leghosszabb Európában. Az autóklubok 1999-ben egy teszt során jónak minősítették az alagút biztonságát, de civil kezdeményezések már akkor is a teljes kiépítést - azaz egy további járat építését követelték, s tavaly nyáron döntött úgy a parlament, hogy megépítik a másik járatot. A döntés idején a költségeket 451 millió euróra becsülték.

A Gotthard-alagutat meghatározatlan időre lezárták. Ez minden bizonnyal óriási közlekedési fennakadásokat torlódásokat okoz majd az észak-dél irányú európai gépjármű-forgalomban, mert az 1999-ben a tűz, és az azt követő, negyven halálos áldozatot követelő tömegkatasztrófa miatt lezárt Mont Blanc alagutat, az Alpok alatt átvezető másik fő útvonalat csak valamikor az év végén nyitják meg újra.

Korábbi alagútbalesetek

A Montblanc-alagútban 1999. március 24-én 40 ember halt meg, mikor egy belga teherautó az olasz oldalon már füstölgő rakománnyal hajtott be az alagútba. A túl magas fokozaton futó szellőzés a füstgázok elszívása helyett csak felélesztette a tüzet. Összesen 24 teherautó, kilenc személyautó, egy motorkerékpár és két tűzoltóautó égett ki, és olvadt bele az aszfaltba. Az utolsó tűzriadókat a baleset előtt 1975-ben és 1989-ban tartották.

A Tauern-alagútban 1999 májusában, egy szombat hajnalon történt tűzeset során egy ember meghalt, és 50 sérültet kellett ellátni. A balesetet okozó teherautósofőr, aki utólag semmire nem emlékezett, valószínűleg 80 kilométeres sebességgel hajtott be a 6400 méter hosszú alagútba. Egy útépítés előtt a piros lámpánál várakozó autókba rohant, és egy lakkot szállító teherautó felrobbant.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!