Judit
-2 °C
8 °C

Arafat és Barak is hajthatatlan

2000.09.04. 15:49
Jasszer Arafat palesztin vezető és Ehud Barak izraeli miniszterelnök a héten New Yorkban egyeztet Clinton amerikai elnökkel a béketárgyalások folytatásáról. A megbeszélések előtt mindkét oldal hajthatatlannak mutatkozik, minden nyilatkozó szerint most a másik félnek kell engednie. Arafat az Arab Liga ülésén szerez ügyének híveket, míg Barak továbbra is a koalíciós válsággal küszködik.

Arafat továbbra is a palesztinoknak követeli Kelet-Jeruzsálemet
Az arab fél továbbra is a palesztinoknak követeli Kelet-Jeruzsálemet

Jasszer Arafat palesztin vezető az Arab Liga kairói ülésén arra szólította fel az arab országok külügyminisztereit, hogy továbbra is tegyenek meg mindent az önálló palesztin állam létrehozásáért. Igaz, Arafat már nem emlegette a szeptember 13-i határidőt, azt a napot, melyen legkésőbb ki akarta kiáltani a független Palesztinát.

Az Arab Liga főtitkára, Esmat Abdel-Meguid támogatásáról biztosította Arafatot, de hozzátette, hogy a béketárgyalásokat haladéktalanul folytatni kell. A főtitkár az Egyesült Államokat is felszólította, hogy a közvetítés során tegyen komolyabb erőfeszítéseket.

A kétnapos ülésen Yousef bin Alawi, ománi külügyminiszter átadta a Liga elnöki tisztét Farouk Kaddoumi palesztin képviselőnek. Alawi kijelentette: ,,A béke Jeruzsálem visszatérésétől függ. Csak akkor lesz béke, ha Jeruzsálem lesz Palesztina fővárosa."

II. Abdullah jordán király is Palesztina fővárosává tenné Jeruzsálemet (Kelet-Jeruzsálem '67-ig Jordánia fennhatósága alatt állt).

Az ülésen a Vatikán egyiptomi nagykövete, Paolo Giglio is részt vett. A nagykövet megerősítette, hogy a Vatikán szerint Jeruzsálemnek speciális státuszt kell kapnia, és a várost nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni.

A júliusi Camp David-i békekonferencián Ehud Barak, izraeli miniszterelnök korlátozott fennhatóságot ajánlott a palesztinoknak Kelet-Jeruzsálem felett, de azt Arafat nem fogadta el. Izrael azóta bejelentette, hogy ha Arafat békemegállapodás nélkül kikiáltja Palesztinát, akkor katonai offenzívát indít a kérdéses területek ellen.

A tárgyalások folytatódnak, de Izrael engedményeket akar

Az egyeztetések a legfelsőbb szinten feltehetően még a héten folytatódnak, hiszen az ENSZ milleniumi értekezletén Barak és Arafat is tárgyal majd Bill Clinton amerikai elnökkel.

A New York-i megbeszélések előtt azonban Barak sem tűnik engedékenyebbnek. A miniszterelnök kijelentette: Izrael semmilyen engedményt nem tesz, amíg a palesztinok álláspontja ilyen merev. Az izraeli tévé azt közölte, hogy Barak hajlandó lenne az óvárosi keresztény és muzulmán szent helyek feletti szuverenitásról lemondani, de csak abban az esetben, ha az nem a palesztin ellenőrzés alá kerül.

Nabil Abourdeneh, Arafat tanácsadója a Barak-nyilatkozatra csak annyit mondott, hogy a palesztinok szerint most Izraelnek kell engedményeket tenni.

Legfrissebb értesülések szerint azonban a látszólagos patthelyzet ellenére sem szünetelnek a megbeszélések. Az izraeli katonai rádió szerint Slomo Ben Ami izraeli külügyminiszter hétfőre virradóra titokban külföldre utazott, hogy találkozzon több arab vezető politikussal az izraeli-palesztin tárgyalások előmozdítása érdekében. Hivatalos kormányforrások nem erősítették meg és nem is cáfolták az utazás tényét, amelynek célja a katonai rádió szerint az volt, hogy Ben Ami rávegye az arab vezetőket: gyakoroljanak nyomás a palesztinokra, hogy az Izraellel folyó tárgyalásokon tanúsítsanak nagyobb rugalmasságot.

Barak szerint a palesztinoknak engedniük kell

Barak helyzetét továbbra is hazai problémák nehezítik

Barak helyzetét tovább nehezíti a hónapok óta tartó koalíciós válság. A Sasz ultraortodox párt híveit már az felháborította, hogy Aryeh Deri, a párt korábbi vezetőjét korrupció miatt három éves börtönbüntetésre ítélték. Deri vasárnap vonult be a börtönbe, de hívei szerint a pártvezért azért akarják félreállítani, mert, a politikai vezetés nagy részével ellentétben nem az askenazi (európai) zsidóságot képviseli.

Barak azóta újabb lépéssel dühítette fel a Sasz híveit, mikor takarékosságra hivatkozva bejelentette, hogy megszünteti a hagyományosan ortodox vezetésű Vallásügyi Minisztériumot. A döntést még a parlamentnek is el kell fogadnia, de a párt a lépést úgy értékelte, hogy azzal a miniszterelnök tovább akarja gyengíteni az ortodoxok pozícióját. A Sasz egyébként már júliusban kilépett a koalícióból, mert túl engedékenynek találta Barak álláspontját az izraeli-palesztin tárgyalásokon.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!