Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Zöld út az őssejtkísérleteknek

2001.08.10. 16:10
Az amerikai törvényhozás az embriók klónozását teljesen tiltó határozata után az amerikai elnök csütörtökön kompromisszumos megoldást hozott: a kormány támogatni fog már most is működő kutató laboratóriumokat. George Bush elnök döntését premiernek számító televíziós beszédben ismertette.

"Félve hoztam meg döntésemet és imádkozom, hogy ez legyen a helyes" - mondta George W. Bush amerikai elnök első televíziós beszédében csütörtökön este. Az akkor ismertetett döntés azt tartalmazza, hogy az amerikai kormány pénzügyileg támogatni fogja a világszerte már létező, embriók tudományos célú klónozásával foglalkozó laboratóriumok működését. Az amerikai elnök hónapok óta mérlegelte ezt a kérdést, mely megosztotta a társadalmat.

Őssejtek, a jövő gyógyírja

A kérdéskör mentén élesen körvonalazódó álláspontok: az őssejtek (melyeket klónozott embrióból, azok elpusztításával nyernek a tudósok) számos betegség gyógyírját hordozzák magukban, illetve a tudomány nevében nem pusztíthatunk el még klónozott embriókat sem. Az amerikai elnök kompromisszumos megoldása egy kialakult helyzetet szentesít: a már létező kutatási központokat támogatjuk, hiszen ők már döntöttek az élet-halál kérdésében. Ezekben a laboratóriumokban már elkülönítettek hatvan őssejt kultúrát, az embriókat tehát már elpusztították.

Az elnök így nem veszi el a reményt a milliónyi, egyelőre gyógyíthatatlan betegségben szenvedő amerikaitól, de félig-meddig választási ígéretét is betartja, miszerint nem kezdeményeznek olyan kutatásokat, melyek embriókat pusztítanak el munkájuk során.

Világszerte 60 laboratóriumot támogatnak

A Bush által támogatott tevékenységet végző laboratóriumok számát hatvanban állapították meg. Bush egyik Reutersnek nyilatkozó tanácsadója szerint ezen tudományos műhelyekből kevesebb mint tíz van az Amerikai Egyesült Államokban, a legtöbb Ausztráliában, Szingapúrban, Indiában, Izraelben és Svédországban működik - a támogatás nekik is járna.

Noha a közelmúltban hozott képviselőházi döntéssel ellentétben - ahol a teljes körű embrióklónozást tiltották meg, és büntetni szeretnék egymillió dollárral és tíz év börtönnel - az engedékenynek mutatkozó Bush nem vívta ki a tudósok teljes szimpátiáját: az amerikai elnök ugyanis nem engedélyezte a meddőségi klinikákon lefagyasztott, több mint 100 ezer embrió felhasználását őssejt kinyerésére.

A katolikusok szerint a döntés "erkölcsileg elfogadhatatlan"

Bush csütörtöki döntését visszafogottan bár, de üdvözölte a szemben álló felek többsége, egy kulcsszerepet betöltő katolikus csoporttól éles kritikát kapott. Az amerikai katolikus püspökök konferenciájának elnöke, Joseph Fiorenza püspök szerint a Bush által bejelentett kompromisszum "erkölcsileg elfogadhatatlan", szerinte a "szövetségi kormány, a történelemben először olyan kutatást támogat, mely védtelen emberi lények elpusztítására alapoz".

A demokrata szenátor, Ted Kennedy bár "fontos előrelépésnek" nevezte Bush határozatát, úgy véli túl kevés ahhoz, hogy a módszerben rejlő életmentő lehetőségeket teljesen kiaknázzák. Egészen meglepőnek nevezte a Reuters a National Right to Life Committee (Élethez való Jog Bizottsága) reakcióját: a társaság szóvivője üdvözölte, hogy Bush elnök egy olyan határozatot hozott, mely szerint a szövetségi kormány nem partner a tudományos célú embriógyilkosságokban. A társaság reakciója érthető, ha azt vesszük figyelembe, hogy Bush elnök megígérte: nem ad állami támogatast olyan kísérletekhez, amelyek az embriók jövőbeli elpusztításával járnának együtt.