Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Bush a szabadság terjesztését ígérte beiktatásán

2005.01.20. 20:07
A szabadság világméretű térnyerésének előmozdítást ígérte George W. Bush amerikai elnök csütörtökön a beiktatása után elmondott beszédében. Az elnök kifejtette azt a meggyőződését, hogy a szabadság globális kiterjesztésétől remélhető a leginkább a béke megteremtése a mai világban.
"Az események tanulsága és a józan ész következtetése az, hogy a szabadság megmaradása Amerikában egyre nagyobb mértékben függ attól, hogyan érvényesül a szabadság más országokban" - hangsúlyozta a tavaly novemberben újraválasztott elnök, miután a Capitolium nyugati lépcsőinél letette az esküt az alkotmányra.

George W. Bush - az első amerikai elnök, George Washington teremtette hagyományt követve - bal kezét egy bibliára helyezte, és az alkotmányban rögzített eskü szövegéhez a végén hozzátette: Isten engem úgy segéljen. Az eskütétel után 21 ágyúból eldördültek a díszlövések.

A beiktatáson jelen volt három egykori elnök is családjával: Bill Clinton, idősebb George Bush, az elnök édesapja és Jimmy Carter. A díszvendégek között foglaltak helyet a kormány és a kongresszus tagjai, köztük John Kerry demokrata párti volt elnökjelölt, Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, Washingtonban akkreditált diplomaták.

Az elnök beszédében hangsúlyozta, hogy az emberi szabadság ereje törheti meg a gyűlölködés és neheztelés uralmát és pellengérezheti ki a zsarnokot. Az elnök szólt a szövetségesekről is. "Amerika minden szövetségese tudhatja: tiszteletben tartjuk az Önök barátságát, számítunk tanácsaikra, függünk segítségüktől".

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!