Mária
-7 °C
3 °C

Célzott CIA csapás bin-Laden helyettesére

2006.01.14. 12:05
Az al-Kaida hadműveleteinek tényleges irányítójaként kezelt Ajman az-Zavahri volt a célpontja a CIA szombat reggeli, Pakisztánban egyetlen épületet célba vevő légicsapásának. Az áldozatok száma húsz fölött van, de egyelőre kérdés, köztük van-e az-Zavahri.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet második számú vezetője, Ajman az-Zavahri volt a célpontja annak a légitámadásnak, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA rendelt el pakisztáni területen - jelentette adását megszakítva közép-európai idő szerint szombaton kora hajnalban a CNN amerikai hírtelevízió. Az első jelentések szerint nem kizárt, hogy Oszama bin Laden helyettese életét vesztette, de hivatalosan ezt egyetlen forrás sem erősítette meg.

Vezetőket céloztak

A CNN amerikai hírszerzői forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a légitámadást pakisztáni területen az afgán határ közelében hajtották végre helyi idő szerint hajnali három órakor. A célpont a pakisztáni fővárostól, Iszlámábádtól mintegy 200 kilométerre északnyugatra fekvő Damadola településen egy kisebb épület volt, ahol a CIA értesülése szerint több al-Kaida vezető, köztük Ajman az-Zavahri tartózkodott. A támadás következtében csaknem húsz személy életét vesztette, meg nem erősített információk szerint Ajman az-Zavahri is. A CNN több felvételt mutatott a szinte porig rombolt épületről. Helyi lakosok szerint az amerikai légitámadás több mint harminc halálos áldozatot követelt.

Sem a washingtoni Fehér Ház, sem az amerikai védelmi minisztérium egyelőre semmit nem közölt a támadással kapcsolatban, s ugyancsak elzárkózott annak kommentálásától a CIA is. Hírek szerint a pakisztáni erők megkezdték a körzet átkutatását.

Napokig tarthat az azonosítás

Pakisztáni források szerint a halottak között mintegy öt al-Kaida vezető van, s köztük lehet - meg nem erősített információk szerint - az-Zavahri is. A hatóságok hozzákezdtek a holttestek boncolásához, ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy azok végleges azonosítása napokig is eltarthat.

Szombaton kora reggel nyilatkozott Rasid Ahmed pakisztáni tájékoztatási miniszter is, aki ugyancsak nem tudta megerősíteni az-Zavahri esetleges halálhírét. Egy magas rangú pakisztáni hírszerző forrás azt hangoztatta, hogy a holttesteket elszállították, s azokon DNS-vizsgálatot végeznek. Egy pakisztáni kormányforrás pedig "ötven-ötven százalékos esélyt" adott annak, hogy a támadás következtében néhány al-Kaida vezető is életét vesztette. Az ABC amerikai televízió ugyanakkor meg nem nevezett pakisztáni katonai forrásokat idézett, amelyek szerint Zavahri a meggyilkolt al-Kaida vezetők között lehetett.

Az operatív főnök

Ajman az-Zavahri gyakorlatilag az al-Kaida hadműveleteinek tényleges irányítója. Miközben Oszama bin Laden immár egy éve semmilyen formában nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, az-Zavahri az elmúlt hónapokban számos videofelvételen szólított fel az Egyesült Államok és általánosságban a Nyugat elleni harcra. Az egyiptomi származású orvost több évtizedes barátság kötötte Oszama bin Ladenhez, s értesülések szerint kölcsönösen nagy hatással voltak egymásra. "Ajman olyan bin Laden számára, mint az agy a test számára" - nyilatkozta egy kairói ügyvéd, aki egy ízben Zavahrit képviselte.

Az-Zavahri hivatalosan 1997-ben csatlakozott az al-Kaidához, s Oszama bin Ladennel együtt őt tartották az Egyesült Államok ellen 2001-ben végrehajtott, több ezer halálos áldozatot követelő terrortámadások kitervelőjének. Megfigyelők szerint amennyiben halála beigazolódna, az rendkívül érzékeny veszteséget jelentene az al-Kaida számára.

Pakisztán elítélte a támadást

Nem hibáztatta nyíltan az Egyesült Államokat, de elítélte Pakisztán azt a területe ellen végrehajtott amerikai légicsapást: a kormányzat szerint a csapás következtében legalább 17 ember vesztette életét. Sejk Rasid Ahmed pakisztáni tájékoztatási és médiaügyi miniszter szombati sajtókonferenciáján kijelentette: a kormány meg akarja nyugtatni az embereket, hogy nem hagyja többé ilyen incidensek előfordulását. Hozzátette, hogy a pakisztáni vezetésnek nincs információja Ajman az-Zavahriről.

A támadás helyszínének közelében többezres tüntetést is tartottak, melyen a felszólalok hangsúlyozottan ártatlan, civil áldozatokról beszéltek, és terrorizmusnak minősítették a támadást.