Miklós
-7 °C
4 °C

Tolvajnak nevezték a romákat a cseh miniszterelnök kampányában

2006.02.02. 12:24
A miniszterelnök kampánytámogatója, a televízióból ismert humorista romákról szóló tréfájával kavarta fel a cseh közvéleményt. Jiri Paroubek tagadja, hogy cigányoztak volna, bár mosolygott a tréfán.

Támadásba lendült a cseh közvélemény Jiri Paroubek miniszterelnök ellen azután, hogy a politikust támogató humorista a kampánykörút egyik állomásán rasszista viccel próbálta szórakoztatni a közönséget, írja a BBC. Az eset négy hónappal a parlamenti választások előtt történt.

A televízióból közismert Jiri Krampol a roma kisebbséget vette célba tréfájával. Az egyik napilap beszámolója szerint a vicc tolvajként sztereotipizálta a romákat. Paroubek állítólag csak mosolyra fakadt, de nem mondott semmit a tréfa hallatán.

Paroubek a sajtóban megjelent beszámolóra először csak legyintett, később viszont úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a kampányprogramnak nem volt „rasszista alfejezete”. Kiemelte azt is, hogy egy roma zenész állandó szereplője a műsornak, aki szintén azt állította, hogy a program nem volt rasszista.

Krampol az eset óta mellőzi a cigányokról szóló tréfálkozást. Az incidens ennek ellenére azt bizonyítja, hogy a cseh társadalomban mélyen gyökerezik a romaellenes, rasszista gondolkodás. Felmérések szerint a legtöbb cseh úgy véli, hogy a romák lusták és nem hajlandóak alávetni magukat a társadalom alapvető szabályrendszereinek. A felmérésekből az is kiderül, hogy a csehek nem szeretnének olyan helyen lakni, ahol romák élnek a szomszédságban.