Vendel
6 °C
21 °C

Módosíttatná a magyar alkotmányt az EP

2011.07.05. 14:25
A halálbüntetéstől a szexuális irányultság miatti megkülönböztetés tilalmáig védené az összes alapvető polgári és szociális jogot az EP az új magyar alkotmányban. A kedden, Strasbourgban megtartott, nem névszerinti szavazáson többségben voltak azok a képviselők, akik módosítanák az alaptörvényt, a bizottságot pedig arra kérik, alaposan vizsgálja felül az alkotmányt és a közeljövőben megszavazandó sarkalatos törvényeket.

331 igen, 274 nem és 54 tartózkodó szavazattal elfogadta az EP azt az állásfoglalást, ami szerint az összes alapvető polgári és szociális jogot - többek közt a halálbüntetés, a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés, és a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát - egyértelműen védeni kell.

Az elfogadott állásfoglalást a szocialista, liberális, zöldpárti és baloldali frakciók közösen nyújtották be, az Európai Bizottságot pedig arra szólítja fel a Parlament, hogy nézze meg, az alaptörvény és a sarkalatos törvények összhangban állnak-e az uniós szerződések szövegével és szellemével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájával.

Visszaállíttatnák az Alkotmánybíróság jogkörét

Az állásfoglalás azt is követeli, hogy állítsák vissza az Alkotmánybíróság hatáskörét a költségvetéssel kapcsolatos jogszabályok kivétel nélküli felülvizsgálatára, és változtassanak a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának csökkentésén.

A sarkalatos törvények kapcsán a képviselők széles körű konszenzusra és nyilvános vitára szólítanák fel a magyar hatóságokat, az adórendszert, a nyugdíjrendszert és a családi politikát szabályozó sarkalatos törvényeknek pedig csak alapvető és egyértelműen meghatározott alkalmazási körét fogadják el. Ezzel a képviselők célja nem más, mint hogy a jövőbeli kormányok ezekben a kérdésekben később önálló döntéseket hozhassanak.

A képviselők a magyar hatóságoktól azt is várják, hogy egyértelműen biztosítsák más országok területi integritásának tiszteletben tartását, mind az Alaptörvényben, mind annak preambulumában, mivel az alkotmány jelenlegi formájában felelősséget vállal a külföldön élő magyarokért, és támogatást ígér nekik.

Ma is szó volt róla az EP-ben

A Magyar Országgyűlés 2011. április 18-án fogadta el az új Alaptörvényt. Az Európai Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete, a Velencei Bizottság június végén véleményezte a magyar alkotmányt, melyben több, a ma elfogadott parlamenti állásfoglalásban is visszaköszönő kritikát fogalmazott meg.

Orbán Viktor ismerteti az elmúlt fél év magyar EU-elnökségének eredményeit az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén
Orbán Viktor ismerteti az elmúlt fél év magyar EU-elnökségének eredményeit az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén

A Parlament júniusban már tartott vitát a témában, de az állásfoglalásról való szavazást elhalasztották, többek között azért, hogy megvárják a Velencei Bizottság véleményét. Az alkotmány témája a mai, Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott, soros magyar elnökséget lezáró vitában is felmerült.

35 millió eurót kap Magyarország

A képviselők szavaztak a 2010-es költségvetés el nem költött részeinek a tagállamokhoz való visszautalásáról is. Ez Magyarország esetében 35 millió eurót jelent, mely visszatérítést 625 igen, 14 nem és 29 tartózkodés szavazattal elfogadtak a képviselők.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.