Orbán: Az 56 százalékot nem kell magyarázni
„Magyarország felemelte a hangját, és azt mondta: változást akar. Olyan összefogás alakult ki, amilyenre még nem volt példa” – értékelte az EP-választások eredményét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke este 10 után a párt választási központjában, a SAS Centerben.
Orbán köszönetet mondott a szavazóknak és az aktivistáknak, akik rengeteget dolgoztak, hogy ez a „fantasztikus eredmény megszülessen”. Szerinte az 56 százalékos eredmény önmagáért beszél, ez rekord az európai parlamenti választások történetében. „Figyeljék, hány párt fogja elemezni az adatokat a következő napokban, egyedül a Fidesznek nem kell magyaráznia az 56 százalékot.”
Orbán úgy véli, hogy „a reménytelenség helyett a magyar emberek reménykedni akarnak, munkát, rendet, biztonságot, felelős és elszámoltatható vezetőket szeretnének”. Magyarország polgárai úgy döntöttek, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig, talpra akarnak állni, „azt követelik a szocialistáktól, ne álljanak a változások útjában”. Orbán hangsúlyozta, hogy „ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot”.
A Fidesz elnöke pártállástól függetlenül gratulált minden magyar képviselőnek, akit megválasztottak, és azt mondta, hogy külön öröm a számukra, hogy a határon túli magyarok erős képviselettel rendelkeznek majd.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Külföld
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
- Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
- Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását
Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.
február 26., 17:19
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
- Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
február 26., 17:33
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
3 órája
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt
A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.
február 26., 15:55
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
7 órája
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
2 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája