Szili Katalin: Agyonvertek bennünket
Pártértekezlet helyett kongresszus összehívását javasolta Szili Katalin házelnök az MSZP hétfő délelőtti frakcióülésén, tudta meg az MTI több forrásból. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte kíméletlen őszinteséggel kell szembenézni az EP-választás eredményével. "Agyonvertek bennünket" – fogalmazott.
Az MTI szerint a házelnök nem tisztújítást akar, hanem azt, hogy súlyt adjanak a szembenézésnek, amelynek együtt kell járnia a párt megújításával. A kongresszus és a pártértekezlet között az a különbség, hogy az utóbbin csak megbeszélni tudják a történteket, az előbbin viszont döntéseket is hozhatnak.
Több szocialista politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt megújításának irányt mutathat az a nyolc pont, amelyet Bajnai Gordon közeli külső megfigyelőként a szombati választmányi ülésen megfogalmazott. A miniszterelnök szerint az MSZP-nek meg kell határoznia saját identitását, szüksége van egy jól működő szervezetre, ennek keretrendszerére, világos stratégiára, motivált tagságra, szellemi holdudvarra és határozottabb kommunikációra. A kormányfő a hitelesség visszaállítását is nagyon fontos elemnek tartotta.
Az MTI úgy tudja, hogy a hétfői frakcióülésen érdemben nem reagáltak Szili Katalin javaslatára. A képviselőcsoport ülésén senki nem fogalmazott meg igazán kemény kritikát az eredmény miatt. Sokkal inkább az volt a téma, hogy a Jobbik várakozáson felüli eredményt ért el vasárnap.
A frakcióülésen felszólalt Bajnai Gordon is, aki felhívta az MSZP figyelmét, hogy a jövője érdekében támogatnia kell a kormányt. Elmondta, hogy szimbolikus, a társadalom hátrányosabb helyzetű csoportjainak szóló intézkedésekre van szükség.
A frakcióülésre Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is elment, aki először vett rész a testület megbeszélésén, mióta távozott a kormányfői posztról. A leghátsó sorban ülő politikus nem szólt hozzá a vitához.
A frakcióülésen nem merült fel az előre hozott választás kérdése, sőt az egyik polgármester úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc távozásakor lett volna értelme, de most már nem nyernének vele semmit a szocialisták.
Korábban több városvezető is felvetette az előre hozott választás lehetőségét, amellyel többségük szerint legalább azt el lehetett volna érni, hogy a 2010 őszi helyhatósági választáson viszonylag jól szerepeljenek a szocialisták.
Az MSZP megyei elnöki és az országos elnökségi ülést tart kedden, mind a két testület foglalkozik a július 4-ére tervezett pártértekezlettel. Ezeken a fórumokon dőlhet el, hogy lesz-e komoly támogatottsága annak, hogy inkább kongresszust tartsanak.