Új betelepítési rendszert akar az Európai Bizottság
Egységes uniós betelepítési rendszert javasol Brüsszel, írja a European Vioce. A brüsszeli hetilap szerint az Európa Bizottság a jövő héten áll elő az erről szóló javaslattal, amit a soros elnökséget betöltő Svédország is támogat. (Svédország évente 1900 menekültet fogad be, arányaiban a legtöbbet Európában.)
Az Európai Bizottság szerint uniós szinten túlságosan alacsony a letelepedésre befogadott menekültek száma, és ez nem kedvez az EU-ról alkotott nemzetközi képnek. Emellett az egységes rendszer, illetve több menekült fogadása Brüsszel szerint csökkentené az unióba illegálisan bevándorolni akarok számát, ami jelenleg óvatos becslések szerint is több tízezres.
A benyújtandó javaslatban elsősorban olyan, az EU-n kívülről érkező menekültekről van szó, akik már máshol megkapták a menekültstátust, de ott nem tudják őket letelepíteni. Az unió tavaly már döntött ilyen helyzetben lévő irakiak befogadásáról. Az EU évente meghatározná a prioritást élvező csoportokat, és azok a tagállamok, melyek vállalják letelepítésüket, anyagi támogatást kapnának az unió e célból létrehozott alapjából.
Az EU bel- és igazságügyi miniszterei júliusi kötetlen találkozójukon már tárgyaltak arról a témáról, hogy egységesítsék-e a bevándorlási szabályokat a közösségben. Jelenleg ugyanis a menekültstátus megadásának a feltételei nagyon különböznek a tagországokban, és a kérelmezők alig folyamodnak egyes országokhoz, miközben másokat elárasztanak. Abban már egyetértés van a tagállamok között, hogy fokozni kell a gyakorlati együttműködést, továbbá hosszú távú megoldásra van szükség.
A júliusi stockholmi megbeszélésen mindazonáltal Wolfgang Schauble német belügyminiszter például egyértelműen visszautasította a tengeren - zömmel Afrikából és Nyugat-Ázsiából - érkező menekültek uniós szintű "elosztását" célzó követeléseket, utalva arra, hogy Németország Jugoszlávia széthullását követően nagyszámú menekültet fogadott be.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is
Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.
március 18., 17:37
- Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben
Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.
március 18., 13:44
- Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt
Több iskolában elmaradt a tanítás.
március 18., 14:27
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
2 órája
- Külföld
Brutálisnak és barbár cselekedetnek nevezik Izrael támadását, sorra érkeznek a reakciók a világ minden tájáról
Ferenc pápa levelét is közzétették.
március 18., 19:00
- Külföld
Rekordösszegű kártérítést kapott a férfi, aki évtizedekig várta a kivégzését ártatlanul
Senki nem töltött ennyi időt a halálsoron.
55 perce
- Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
március 18., 14:58
- Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
2 órája
- Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag
Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.
március 18., 16:16
- Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt
Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.
március 18., 20:28
- Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés
Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.
március 18., 06:41
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
4 órája
- Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése
Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.
március 18., 12:21
- Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump
A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.
március 18., 20:34
- Címlapon
Megérkezett a fideszes válasz Magyar Péter bejelentésére: „Alig várom, hogy nyíltan beszéljünk a régi ügyeidről”
A Tisza Párt Hegyvidéken mérettetné meg magát 2026-ban.
2 órája
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
5 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
6 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
37 perce
- Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába
Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.
március 18., 11:52
- Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban
Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.
március 18., 06:19
- Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt
A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.
március 18., 10:13
- Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt
A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.
március 18., 11:16
- Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál
A tiltakozók blokád alá vették az épületet.
március 18., 08:00
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
4 órája
- Címlapon
Moszkva hajlandó belemenni Washington feltételeibe, ha utasítják Volodimir Zelenszkijt
10 órája
- Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben
Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.
március 18., 07:00
- Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant
Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.
március 18., 07:38
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
1 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
8 órája
- Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt
A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.
március 18., 18:48
- Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában
A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
március 18., 07:19