További EU cikkek
A török csatlakozás támogatói - elsősorban a német és a brit külügyminiszter - most azt mondják, hogy éppen azért kell felgyorsítani Ankara felvételét az Európai Unióba, hogy a terroristák ördögi terve ne sikerüljön, és Törökország stabilan a Nyugat részévé válhasson. A törökök NATO-tagsága nem elég, az EU-ban is tagságot kell biztosítani nekik. Ez jórészt biztonságpolitikai, geopolitikai megfontolás. "Az európai integráció mindig is erről szólt, legalább részben. Modernizációval, európai reformokkal, uniós tagsággal a Nyugathoz kötni olyan országokat, amelyeket amúgy káosz vagy stagnálás fenyeget [áttételesen nyugati érdekeket is sértve]. Ezért vették fel a déli államokat a nyolcvanas években és ezért veszik fel a kelet-európaiakat is" - mondja Michael Emerson, egy külpolitikai elemző a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjánál.
A török EU-csatlakozás az amerikaiaknak is fontos lenne. Törökország szoros szövetséges egy fontos és balhés környéken. Ráadásul az egyetlen demokrácia a térségben, leszámítva Izraelt. Többé-kevésbé sikeres kísérlet az iszlám és a nyugati típusú demokrácia összeegyeztetésére. A Közel-Kelet komplett átszervezését latolgató Egyesült Államoknak fontos lenne, ha Törökország megmaradna Nyugat-barát és nyugatias országnak, ha továbbhaladna ezen az úton. Amerika ezért aktívan lobbizik is az ügyben. (Amire néhány ideges európai kommentátor úgy szokott reagálni, hogy O.K., mi felvesszük Törökországot, de akkor ti meg vegyétek fel Mexikót. Na?)
Az Európai Unió álláspontja Törökországgal kapcsolatban zavaros. Ankara hivatalosan tagjelölt ország. A menetrend szerint a tagállamok vezetői 2004 végén fognak dönteni - az Európai Bizottság ajánlása alapján -, hogy megkezdjék-e a csatlakozási tárgyalásokat. A tagállamok egy részének közben egyáltalán nem áll szándékában semmi ilyesmit tenni, míg mások - főleg Németország és Anglia - nagyon is lelkesek. Az Európai Bizottság és illetékes biztosa, Günter Verheugen, nem annyira. A német rámutat, hogy a törökök egyelőre a legalapvetőbb politikai feltételek egy részének sem felelnek meg.
Való-e Törökország az EU-ba?
Ez kétségtelen. Noha Recep Erdogan kormánya valóban nagyívű reformokat nyomott keresztül viszonylag gyorsan és magabiztosan a török parlamenten, az ország fényévekre van attól, hogy nyugati típusú liberális demokráciának lehessen nevezni. Hiányosságok vannak elsősorban az emberi és kisebbségi jogok területén, a büntetőrendszerben (kínozzák a foglyokat) és a katonaság túl nagy szerepet játszik a politikai életben (a hadsereg a szekuláris török köztársaság egyes számú védelmezője, amely szerepet rendszeresen végrehajtott államcsínyekkel tölti be, legutoljára 1997-ben). Akadály a megosztott Ciprus is, aminek keleti részét egy törökök támogatta, nemzetközileg nem elismert rezsim tartja ellenőrzése alatt, nyugati részét viszont felveszik az EU-ba.
Másrészt viszont Európában egy csomó ember még csak nem is abban kételkedik elsősorban, hogy a törökök meg tudnak-e felelni mindezeknek a feltételeknek, hanem hogy egyáltalán európaiak-e. Valóak-e az EU-ba. Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő, aki az Unió alkotmányát megfogalmazó Konvent elnöke volt, tavasszal nagy balhét kiváltva azt mondta, hogy Törökországnak nincs helye az Európai Unióban, egyszerűen azért, mert nem európai ország. Ezt kevesen merik ilyen nyersen kimondani, viszont sokan gondolják így.
Túl azon a picit buta kérdésen, hogy lehet-e európai, aki turbánban jár és muzulmán, a török csatlakozás valóban felvet pár egészen masszív kérdést, amely az európai integráció alapjait érinti. Például Törökország rossz helyen van. Olyan szomszédai vannak, mint Irak, Irán és Szíria. Biztos, hogy ilyen szomszédokat akarunk? Azután túl nagy. Lakossága az előrejelzések szerint 10-15 éven belül meghaladja Németországét. Ez azt jelenti, hogy annyi vagy több szavazata lesz az Európai Unió döntéshozatali és jogalkotó fórumaiban, mint a jelenlegi négy nagynak. Törökország viszont európai mércével mérve igen szegény és fejletlen ország.
Ez a két dolog együtt azt jelenti, hogy Ankara csatlakozása potenciálisan teljesen más irányba terelheti az Európai Unió fejlődését. Erről dönteni kicsit meredek, pláne, hogy nem lehet pontosan előre látni a következményeket. "Először emésszük meg a lengyeleket, és ha az sikerül, majd akkor döntsünk a törökökről" - mondja az idézett Michael Emerson, emlékeztetve, hogy az EU még a jelenlegi bővítés pontos következményeivel sincsen igazán tisztában.
Csatlakozás fű alatt?
Érthető, hogy a török csatlakozás a kelet-európai bővítés - és az új alkotmány elfogadásának - előestéjén nem a legfontosabb téma az EU-ban. Mégis aggasztó, hogy a dologról mindig csak akkor esik szó, amikor valami ilyesmi történik, mint a múlt héten. Közben ugyanis a csatlakozási folyamatnak van egy önsúlya. Az idő múlásával - pláne a mostani, Nyugat-barát és reformer török kormány alatt - az ország tagsági esélyei csak nőnek. Ahogy az ország lépésről lépésre végbeviszi azokat a reformokat, amiket az EU megkövetel tőle, egyre nehezebb lesz megindokolni, hogy miért nem kezdődnek már meg a tárgyalások a teljes jogú tagságról. Az EU lassan túllép azon a ponton, ahonnan még vissza lehetne fordulni, de mindezt anélkül, hogy valóban meggondolta volna, mi legyen. A török csatlakozásra kategorikusan nemet mondók - akár fundamentalisták, akár objektív okokból ellenzők - kezdenek a szélekre szorulni. Elveszítik a vitát anélkül, hogy igazi vita lett volna. Sokan itt úgy vélik, hogy a törökök a végén úgy fognak bekerülni az EU-ba, hogy egyszerűen késő lesz már nekik nemet mondani.