Vilma
-7 °C
4 °C

Tisztázta magát a pedofíliával vádolt sydney-i érsek

BBC
2002.10.14. 09:54
Tisztázta magát a pedofíliával vádolt ausztrál katolikus érsek, dr. George Pell. A férfit azzal gyanúsították, hogy több, mint 40 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatott egy 12 éves fiút egy táborozás során. A nyomozás azonban megállapította, hogy az érsek nem molesztálta a fiút 1961-ben. A vizsgálatot végző bíró szerint komoly kétségek merültek fel a panasztévő szavahihetőségét illetően. Emellett az eltelt idő hosszúsága miatt sem lehetett az érsek bűnösségét alátámasztó bizonyítékokat találni. Pell végig tagadta a vádat, és a vizsgálat időtartamára szüneteltette egyházi tevékenységét.

A 2001-ben Sydney érsekévé kinevezett Pell eddigi tevékenysége sok vitát váltott ki: egy családnak több ezer dollárt ajánlott fel, hogy ne tegyenek feljelentést egy pap ellen, aki állítólag két kislányt molesztált. Valamivel később nyilvánosan kijelentette, hogy a homoszexualitás károsabb az egészségre, mint a dohányzás. Idén állítólag azt mondta, hogy az abortusz súlyosabb bűncselekmény, mint a gyermekek zaklatása. Később azt állította: szavait környezetükből kiemelve idézték.