Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Berlusconi ismét ártatlannak vallja magát

MTI
2003.06.17. 13:15
Ismét ártatlannak vallotta magát a milánói bíróság előtt kedden Silvio Berlusconi miniszterelnök, aki ezen a napon immár másodszor beszélt bírái előtt védekező vádlottként a nyolcvanas évekre visszanyúló korrupciós perében. A jobbközép kormánykoalíció feje megismételte korábban is hangoztatott nézetét: szerinte nem is történt semmiféle bűncselekmény, hiszen nincs sem gyilkos, sem holttest, sem fegyver, sem pedig indíték. "Nem tudom, hogyan születhetett ez a per, nem tudom, mi a vád, és milyen bizonyítékok vannak ellenem "- mondta Berlusconi, panaszolva, hogy az olasz és a külföldi sajtó összehangoltan igyekszik őt befeketíteni.

A szövevényes perben a bíróság azt próbálja kideríteni, miként kerülhetett a Berlusconi tulajdonában lévő Fininvest, illetve a Barilla és a Ferrero által létrehozott csoport kezébe a SME élelmiszeripari vállalat, amelyet az IRI állami szuperholding a nyolcvanas években kínált eladásra. Az IRI ugyanis 1985-ben már megállapodott a Carlo De Benedetti által irányított Buitoni céggel arról, hogy a holding átengedi e magánvállalatnak a SME-ben való részesedését 497 milliárd líráért. Nem sokkal később azonban Berlusconi üzleti csoportjának hatszázmilliárd lírás vételi ajánlatát fogadta el az állam. A kilencvenes években egy hirtelen felbukkant tanú azt állította, hogy a privatizációs ügylet bírósági személyek megvesztegetésének volt az eredménye.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.